William Blake Şiirleri

|

 

Table of Contents

Title Page

KÖLTŐI VÁZLATOK

A TAVASZHOZ

AZ ÁRTATLANSÁG DALAI

BEVEZETÉS

A TAPASZTALÁS DALAI

BEVEZETÉS

KÉZIRATOS VERSEK ÉS TÖREDÉKEK

NE VALLD MEG SZERELMEDET

      

 

  WILLIAM BLAKE VERSEI   

 

    

 Epub formában kiadja: GoodBook  

 Szerkesztő: Morvay Bátor  

 Forrás: MEK  

 2011  

    

 

KÖLTŐI VÁZLATOK 

(1783)

 

A TAVASZHOZ

Óh harmatosfürtü, ég angyala,
A reggel tiszta ablakain át
Tekints nyugati szigetünkre, mely
Kórusban zengi jöttöd, óh Tavasz!

A hegyek beszélik s a figyelő
Völgyek hallják; vágyó szemünk a te
Tündöklő sátrad lesi: gyere már
S tedd tájainkra szentelt lábodat.

Jöjj Kelet dombjairól, s szeleink
Hadd csókolják illatos köntösöd;
Lehelleted hív; szórd gyöngyeidet
Földünkre, melyet szerelmed emészt.

Óh, ékesítsék drága ujjaid;
Verje keblét csókod zápora; tedd
Arany koronád bús fejére, hisz
Szerény kontyát teérted tűzte fel!

(Szabó Lőrinc)

 

A NYÁRHOZ

Ó, ki virulva kelsz át völgyeinken,
Nyár, zabolázd meg büszke méneid,
Enyhítsd cimpáik lángoló tüzét!
Gyakran veréd fel arany sátrad itt
S aludtál tölgyeink között, s mi néztük
Rózsás tagjaid s virágzó hajad.

Sűrű árnyak alatt hangod gyakorta
Hallott, hogy tüzes kocsiján a dél
Elvágtatott a menny mélyén; pihenj meg
Forrásainknál, s mohos völgyeinkben,
Kristályfolyók partján dobd el selyem
Palástod és vesd magad a habokba:
A völgyek kevély pompádban szeretnek.

Ezüst-lantú bárdjaink híresek,
Ifjaink bátrabbak, mint Dél szülötte,
És lányaink szebbek víg táncaikban:
Van ének itt és bűvösszavú hangszer
S édes visszhang s víz, tiszta, mint az ég,
S a tikkadt főkön babérkoszorú.

(Somlyó György)

 

AZ ŐSZHÖZ

Ó, gyümölcsterhes és szőlők levétől
Vérfoltos Ősz, ne menj még, ülj le árnyas
Tetőm alatt; itt jó, ha megpihensz,
S hangold vidám sipomhoz hangod, ó, hadd
Libbenjenek az év leányai!
Virágok és gyümölcs dalát dalold.

„A kis bimbó a napra tárja kelyhét
És szerelem fut remegő erében,
Száz virág ring a reggel homlokán és
Dúsan virul az este fényes arcán,
Mígnem a füstös Nyár dalába fog
S fejére tollas felhő hint virágot.

Gyümölcs-illatban fürdenek a légi
Szellemek, s a szárnyas gyönyör a kertben
Kóborol vagy a fákra ül s dalol.”
Így énekelt, ülvén, az édes Ősz,
Majd megborzongva felkelt és a dombok
Fölött eltűnt, itthagyva drága terhét.

(Somlyó György)

 

A TÉLHEZ

„Ó, Tél! rekeszd el gyémánt ajtaid:
Észak tiéd: ott ástad mélyre odvas,
Sötét lakásod. Ne rázd meg tetőid
S ne zúzd szét oszlopaid vas-kocsiddal.”

Nem hallgat rám s a tátott-száju mélység
Felett elvágtat, acél viharát
Kirántva; már felnézni sem merek,
Mert ő az úr széles világ fölött.

De nézd az őrült szörnyet! csontjain
A bőr feszül s a nyögő szirtre hág:
Csenddé hervaszt mindent, lerongyolódik
Kezén a föld s elfagy a zsenge élet.

Sziklákon trónol, s hasztalan kiáltoz
A tengerész, szegény! kire vihar tör,
Míg elmosolyodik az ég s a bőgő
Szörnyet Hekla-hegyi odvába visszaűzi.

(Somlyó György)

 

AZ ESTI CSILLAGHOZ

Ó, szőke haju angyala az estnek,
Most, míg a nap megűl a hegyeken, gyújtsd
Lángra szerelmi fáklyád, és sugárzó
Koronáddal mosolyogj ágyainkra!
Mosolyogj szerelmeinkre, s míg az ég
Kék függönyét elhúzod, hintsd ezüst
Harmattal a virágokat, ha jókor
Álomra hajtják édes szemüket.
A tóban ringasd el a szeleket,
Ints csendet parázsló szemeddel, és
Ezüsttel mosd el a homályt. Hamar, jaj,
Hamar itthagysz; aztán a farkas ordít
S az oroszlán szeme izzik a fák közt:
Nyájaink gyapja szentelt harmatodtól
Csillog; ó, nézd s vedd oltalmadba őket.

(Somlyó György)

 

A REGGELHEZ

Ó, szent szűz, hófehérben! tárd az ég
Arany kapuját, és suhanj, suhanj;
Ébressz mennyei hajnalt, keltsd kelet
Kamráin a fényt, és hozd el a mézes
Harmatot, megcsillantva nappalunkat.
Sugárzó reggel, köszöntsd a napot,
E korán kelő vadászt, ó, jelenj meg
Koturnusodban dombhajlatainkon.

(Tandori Dezső)

 

DAL

Mezőn kószáltam boldogan,
Nyár pompáját izleltem én,
Mig Ámor herceg nem suhant
A nap sugárain felém.

Hajamba font liliomot,
Rózsát fejemre, vérszinüt;
Kertjébe vélem elfutott,
Ahol gyönyör száll mindenütt.

Szárnyamra harmatcsepp esett,
Dalom naptól izzóra vált;
Selyem hálóval meglesett
És fényes kalitjába zárt.

Most tréfál vélem, játszogat,
Leül mellém, mig dalolok;
Széjjelfeszíti szárnyamat,
És gúnyol, hogy már rab vagyok.

(Vámosi Pál)

 

DAL

Mosolyomat, selyem
  Ruhám s vágyó dalom
Ellopta szerelem;
  S a puszta Fájdalom
Ad síromra bükkfa-tetőt;
Így végezik hű szeretők.

Arca, akár a menny,
  Ha gyantás rügy fakad.
Ó, mért épp ő ilyen
  Szép, kinek szíve fagy?
Keble szent sír a vágyak
Minden zarándokának.

Ásót, kapát ide
  S egy szemfedőt nekem,
S zúgjon vihar szele,
  Ha kész a sírhelyem:
Ott fekszem én, akár a rög.
A hű szerelem elszökött!

(Somlyó György)

 

DAL

Együtt összhang s szerelem
Lelkeden és lelkemen.
Ágaink keverve fenn
S gyökereink odalenn.

Ágainkon örömek,
Csiripelők, édesek;
Lábunk alatt halk erek:
Ártatlanság, szeretet.

Rajtad almát hord az ág,
Rajtam tündöklő virág;
Lombod hinti illatát,
Benne lágy a gerle-ágy.

Fiókáit eteti,
Bús énekét lengeti;
Lombod bűbájjal teli
A szerelmet hirdeti.

Ott fészkel a szerelem,
Ott alszik az éjeken
S nappal ugrál eleven
Ágaink közt szűntelen.

(Weöres Sándor)

 

DAL

A tánc be jó, be szép,
  A lágy, a lenge dal,
Csak nézd a lány szemét,
  Ha ajka suttogásba hal.

Kacagva völgy s a domb
  Én úgy szeretem, ha zeng,
Elűzve mind a gond,
  Pásztor-nevetés ha cseng.

Kunyhóban is be jó,
  Sorsunk sötét, vagy habfehér,
A hűs lugas mily ringató,
  A dél gyümölcseinkre tér.

A tölgypad kedves itt,
  Hol tölgyek árnya int,
S a vének kedvelik
  Mulatozásaink.

Mindenkit szeretek én,
  De Kittyt jobb szeretem,
Te vagy e föld kerekén,
  Kitty, a mindenem.

(Görgey Gábor)

 

DAL

Jöjj, szép emlékezés,
  Pendítsd meg ideged,
És míg zenéd a széllel
  Száll, tűn, lebeg,

A patakpartra ballagok,
Hol sok szerelmes andalog,
Horgászva tünde álmokat,
Mik siklanak a víz alatt.

Iszom a tiszta árból
  S a kendelic dalát
Hallgatom álmodozva
  A napon át.

S ha jő az éj, lelek
  Egy sírni-jó helyet,
Borult völgyeken kelve által,
  Halk melankóliámmal.

(Somlyó György)

 

ŐRÜLT DAL

A zord szél zúg,
  Diderget a fagy.
Késő van, aludj,
  Hagyd a kínokat.
A csúcsot Keleten
  Hajnal festi be fenn
S a friss madársereg
Már füttyöget.

Fény-borított
  Ég boltja alá
Megszomorított
  Dalom nyögve száll:
Az éj fülébe cseng,
  Sír tőle a nap;
A vad szél őrjöngve tombol
  S a vihar szárnyra kap.

Mint szörny, kit rejt a felleg:
  Üvölt kínom.
Az éj után esengek,
  Az éjt hívom.
Háttal fordulok keletnek,
Hol öröm árja reszket,
Mert fénykarmával az ég
Agyamba tép.

(Képes Géza)

 

A MÚZSÁKHOZ

Ha Ida árnyas szirtfokán,
  Vagy napkeleti termeken,
Az elnyugvó nap csarnokán,
  Hol most az ősi dal - pihen;

Ha mennyben jártok, Szépeim?
  Vagy földünk zöldelő ölén,
Vagy a lég kéklő térein,
  Szelek dallamszülő helyén;

Ha tengermélyi sziklaszál
  Vonzott, víz kristály-hűs tere?
Ligetszám sarjadó koráll?
  Költészet Kilenc Hűtlene!

Elhagytátok szerelmetek?
  Megannyi bárd vágyálma volt!
A húrok már csak tengenek.
  Fogytán a dal, a hang koholt.

(Tandori Dezső)

 

PROLÓGUS EGY IV. EDWARDRÓL TERVEZETT TRAGÉDIÁHOZ

Egy dörgő szózatot s nyelvet, betömni
A háború torkát! Mikor az Ösztön
Megrázkódik, és őrületbe hajtják
A lelket, ó, ki állhat ellen? És ha
Az elnyomottak lelke vív a bomlott
És meggyötört légben, ki állhat ellen? -
Midőn az őrjöngés forgószele
Száll Isten trónjáról, s komor szemölde
Egymásnak űzi a nemzeteket;
S a Bűn a harc fölé terjeszti szárnyát
S a Halál habjain vígan evez;
Mikor örök tűzre vetik a lelket
S a mészárláson ujjong a Pokol,
Ki állhat ellen? Ó, ki tette ezt?
Az Úr trónjánál majd ki felel érte?
A Királyok s földünk urai tették!
Ne halljad, Ég, a te Szolgáid tették!

(Somlyó György)

 

 

AZ ÁRTATLANSÁG DALAI

(1789)

BEVEZETÉS

Völgy vadonján jártam én
Fújva könnyü énekem,
S egy kisgyermek szállt felém,
És kacagva szólt nekem:

„Bárányról fújj dalt, dudás!”
Fújtam boldogan neki.
„Újra, nem kell semmi más!”
Fújtam, s hulltak könnyei.

„Dobd el vígszavú dudád,
S dúdold vígan éneked!”
Dúdoltam a dalt tehát,
S ő mosolygott, könnyezett.

„Ülj le, s könyvbe írd, legyen
Mások kincse is dalod!”
S míg eltűnt egy fellegen,
Kezem nádszálért kapott,

Ez lett tollam, parlagi,
S megfestvén a kék vizet,
Víg dalom leírtam én:
Hallja minden kisgyerek.

(Gergely Ágnes)

 

A PÁSZTOR

Milyen édes a pásztori sors!
Bolyong, mig az égen a Nap;
Ballagjon a nyája után,
Dicsérje az égi Urat.

A kis ártatlan bari szól,
Anyabirka válasza kel;
Tudják, a közelben az őr,
Aki békéjükre ügyel.

(Weöres Sándor)

 

AZ EKHÓ-TELI ZÖLD

Kél égre a Nap,
S a világ vidorabb;
Sok víg harang csöng,
A Tavaszra köszönt;
Pacsirta, rigó
És más millió
Madár vele szól
A bokrok alól,
Míg mi játszunk s köszönt
Az Ekhó-teli Zöld.

Ősz János nevet,
Gondot tovavet,
Ül tölgyek alatt,
Hol a többi, ki agg.
Játszunk, nevetik,
S mondják vele mind:
„Ez, épp ez volt nekünk
Fiu-, lány-örömünk,
Mikor miránk köszönt
Az Ekhó-teli Zöld.”

Míg már fáradt a gyermek,
És víg kedve ernyed;
A nap is leszáll,
S tréfánk vele száll.
Körül, anyja ölében,
Fivér s nővér szelíden,
Mint fészken madár,
Kész szunnyadni már,
S csak a csöndre köszönt,
Feketülve, a Zöld.

(Devecseri Gábor)

 

A BÁRÁNY

  Barikám, ki növelt?
  Barikám, ki nevelt?
Mondd, ki adta éltedet,
S parti réten jó füvet;
S adta rád ez örömöt:
Fényes gyapju-köntösöd;
S gyengéd bégetésedet,
Mely vidámít völgyeket?
  Barikám, ki növelt?
  Barikám, ki nevelt?

  Barikám, tudom ám,
  Barikám, mondom ám:
A neve, mint a tiéd,
Vállalja Bárány nevét,
Bájos ő és nyájas ő,
Kisgyermekként születő,
Bárány te és gyermek én,
Minket hívnak a nevén.
  Isten óv, barikám.
  Isten áld, barikám.

(Weöres Sándor)

 

A NÉGER KISFIÚ

Anyám a vad Délen szült engemet,
Bőröm koromszín, ám lelkem fehér!
Angyalfehér az angol kisgyerek,
Én koromszín, mint fény nem járta éj.

Anyám egy fa tövén oktatgatott,
S míg ültünk ott, s élveztük hűvösét,
Ölébe vett, egy csókot is adott,
S így szólt, Keletnek lendítve kezét:

„Lásd, kél a nap! A napban isten ül,
Ő szórja ránk a fényt, a meleget,
Hajnalban enyhülést, délbe derüt
Tőle kapnak vadak, fák, emberek.

E kurta létben megeddzük magunk,
Mert vakít ám az égi Szeretet;
Ében testünk, korom ábrázatunk
Felhőfátylunk csak, árnyvető berek.

Mert ha lelkünk a fényt elbírja már,
Foszlik a felhőnk, s az Úr így kiált:
»Arany sátramnál örvendj, mint a nyáj,
Szememfénye, berkedből jöjj ki hát!«”

Ha egyszer ében felhőm szétfoszol,
S fehér felhőd is, angol kisgyerek,
Így szólok hozzád én is, amikor
Az Úr sátránál örvendek veled:

„Legyezlek, míg megszokod a sugárt,
Miben az Úr térdén törleszkedünk,
Cirógatom ezüst hajad puhán,
S te majd szeretsz, mert egyformák leszünk.”

(Szabó Magda)

 

A SZIROM

Vidám kicsi Veréb!
Szelid szirom-ágyon
Nyugodalmad légyen.
Nyílként szálltál elébb,
Bölcsőd ringatva véd
Keblem közelében.

Pici kis Vörösbegy!
Szelid szirom-ágyon
Nyugodalmad légyen.
Ne zokogj már többet,
Pihenj, kis Vörösbegy,
Keblem közelében.

(Képes Géza)

 

A KÉMÉNYSEPRŐ

Süvölvény koromban sírba szállt anyám,
És apám egy-kettő túladott fián,
Bár semmit se tudtam, jajgatni alig -
Hát a kéményt kotrom, koromban nyakig.

Tom Dacre, a kölyök, sírt a borotva láttán,
Göndör volt a gyapja, mint a birka hátán.
„Hallgass! - szóltam én rá. - Jobb lesz kopaszon,
Mert szőke bozontod nem lepi korom.”

Végül elcsitúlt; s még aznap éjszaka
Álmot lát, csudásat, Tom Dacre, haj-haja!
Ím ezer koporsó, koromfekete,
Ezer kéményseprőt fektettek bele.

Angyal repül arra, fényes kulcsa volt,
Nyit vele koporsót, fölkél mind a holt;
Egy zöld réten ugrál végig a sereg,
Egy folyóba, zsupsz, be! s jól megfürdenek.

Gönceiket hagyják, s meztelen-fehéren
Szállnak fellegek közt, cicáznak a szélben;
Szól az Angyal: „Tom! csak jól viseld magad,
És meglásd, az Isten fiának fogad.”

Mikor Tom fölébredt, sötét volt körűl;
Hej, munkára! seprő, zsák előkerűl;
Hajnal dere csíphet, Tom füttyel felel;
Dolgon nyüzsgölődő! félni sose kell.

(Kormos István)

 

AZ ELVESZETT FIÚCSKA

Apám, apám, hová sietsz úgy,
Ne nyújtsd meg léptedet,
Szólj, szólj, apám, kér kisfiad,
Mert másképp elveszek.

Sötét az éj, az apja sehol,
Csupa harmat a kisgyerek,
Mély a bozót, s ő egyre zokog,
S a ködkép ellebeg.

(Tellér Gyula)

 

A MEGTALÁLT FIÚCSKA

A lápon az elveszett fiú,
Kit elcsalt kósza lidérc,
Sír, ám vele jár az Úr, s most odaáll
Fehérben, az apjaként.

Csókolja elébb, majd fogja kezét
S az anyjához vezeti,
Aki bús, halovány, s sír a völgy során,
Míg kisfiát keresi.

(Tellér Gyula)

 

KACAGÓ DAL

Ha az erdő zöld, ha a lomb kacag,
Csengőn kacarász a futó patak;
Kacajos kedvünk fel az égig zsong,
És visszakacag zajára a domb;

Ha felkacag ép zöldjével a rét,
A szöcske a színre kacagva kilép,
S dalol Emmuska, Zsuzsi, Marika
Aranyos csöpp szája: hahaha!

S ha madár ül a hűsben, friss, kacagó,
S az asztalon itt csersznye, dió -
Gyere, légy boldog, a víg hahota
Dali kórusa felzendül: hahaha!

(Gergely Ágnes)

 

BÖLCSŐDAL

Édes álom, ernyőd
Rejtse az arany csecsemőt,
Hints patak-csobogást
Boldog holdsugáron át.

Álom, pihe-szemöldököd
Övezi a csecsemőt,
Álom-angyal, szeretet,
Lengj a gyermekem felett.

Éji hű mosolyok,
Örömömre szálljatok,
Hű anya-mosolyok,
Éjet átvarázsolók.

Galambbúgás-sóhajok,
Álmodat el nem hajszolók.
Mosolyok, libbenők,
Galambbúgást bűvölők.

Szúnyj, szúnyj, kisbaba,
E világ álma, mosolya;
Szúnyj, szúnyj az éjen át,
Míg fölötted sír anyád.

Édesem, arcodon
A szent képét olvasom.
Mint te most, csecsemő,
Sírt értem a Teremtő.

Értem, érted, bárkiért,
Amikor bölcsőbe fért.
Hogyha képét láthatod:
Égi orca, rád-mosolyog.

Rád, ránk, énreám,
Csecsemő lett hajdanán,
S a mosolygó csecsemő
Eget-földet békítő.

(Weöres Sándor)

 

AZ ISTENI ÁBRÁZAT

Irgalom, Jóság, Szeretet
S Béke... - hány tört imát
Küldöz e boldog négy erény
Elé a földi gyász.

Mert ez a boldog négy erény
Az Úr, szelíd Atyád,
És ez a boldog négy erény
Az Ember, a Család.

Emberszivű az Irgalom,
A Jóság - földi test,
A Szeretet menny-föld-arcot ölt
S a Béke - földi mezt.

Mert aki bármely ég alatt
Fohászkodik, szegény,
Égi-földi formátokat
Imádja, négy erény.

Zsidó? Török? Pogány? Szeresd
Az ember-alakot!
Hol Béke s Irgalom lakik,
Az Isten lakik ott.

(Kardos László)

 

ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK

Egy szentcsütörtökön volt: ártatlan kicsikék
Ballagtak kettesével - csupa piros, csupa zöld, csupa kék -
Elöl fehér botokkal két szürkülő egyházfi ballagott -
S Pál katedrálisába folytak be, mint a temzei habok.

Micsoda tömeg volt az, ezer londoni virág!
Ott ültek csapatokban, csupa ragyogás, csupa láng!
Tömeg zsongása-zümje, de csak csöpp bariké;
Fiú- és lyánykezek ártatlan erdeje nyúlt az Ég felé.

S most felszállott a hangjuk, akár az orkán ereje,
Felszállott, mint a mennybolt harmonikus döreje.
Ott ültek köztük a szegények istápjai, pár szelid agg;
Légy irgalmas, sohase űzd el ajtódtól az angyalokat.

(Kardos László)

 

ÉJ

Az alkonycsillag fellobog,
Leáldozott a nap;
Nem pittyen már madártorok.
Hol lelem ágyamat?
Mint rózsa az ágról,
Az ég lugasáról
Az éjbe ragyog
A hold, s csak mosolyog.

Zöld rét, édes liget, juhok
Öröme, áldjon ég!
Hol nyáj legelt, most angyalok
Nesztelen talpa lép.
Megáldják özönnel
Nem muló örömmel
Valahány bimbó van,
Valahány alvó van.

Óvják a pihés fészkeket,
Sok szeles madarat,
A barlang-alvóhelyeket:
Ne érjen vész vadat;
És ha síróra lelnek,
Kinek ágyban a helye
Álomba ringatják,
Szenderét virrasztják.

Ha farkas prédáért üvölt,
A könnyük csordogál,
Úgy oltanák szomjú dühét,
Csak élhessen a nyáj!
De ki nem kap kegyelmet,
Fogadják a lelket,
Kisérik sietve
Rég igért egekbe.

Ott az oroszlán rőt szeme
Sír arany könnyeket,
Ott meglágyul kemény szive,
A nyáj közt lépeget,
És szól: „Elmosta kórunk
És a vérszomjat rólunk
Az, ki kegyesség,
Tökéletesség.

Bárány, most itt legelhetek
Veled, s szunnyadhatom,
Sirhatok, emlegethetem,
Ki neveddel rokon.
Mert az élet vizében
Arany lett sörényem,
S ragyognak a szálak,
Míg őrzöm a nyájat.”

(Szabó Magda)

 

TAVASZ

        Flóta, mind
        Szólj megint!
        Szárny-öröm,
        Fény-özön;
        A madár
        Völgybe’ jár,
        Fölsuhan
        Vidoran,
Vidoran, vidoran, mig az év ráköszön.

        Kis fiú,
        Semmi bú;
        Kicsi szűz,
        Tiszta tűz;
        Kakas-szó,
        Harsanó,
        Gyerek-száj,
        Kiabálj,
Vidoran, vidoran, mig az év ráköszön.

        Barikám,
        Jövök ám,
        Nyalogasd
        Nyakamat,
        Megfogom
        Gyapjadat,
        Csókolom
        Arcodat,
Vidoran, vidoran, mig az év ráköszön.

(Weöres Sándor)

 

DAJKADAL

Ha gyerek szava zeng a zöld füvön,
Dombon nevetése ha cseng,
Odabent a szivem csendben pihen,
S kint is minden csupa csend.

„Gyertek haza már, lebukóban a nap,
Mindjárt harmat esik,
Játékból elég, haza hát, csemeték,
Holnap reggelig.”

„Hagyj játszani még, fent fényben az ég,
S nappal ki feküdne le?
S még ég fele száll a kis madár,
S a domb barival tele!”

„Hát jó, de csak épp, míg a fény ki nem ég,
Aztán haza, ágyba, ugy ám!” -
Nosza, mind szalad, kiabál, kacag,
S visszhangzik a domb valahány.

(Tellér Gyula)

 

CSECSEMŐ ÖRÖM

„Jaj, nincs nevem.
Csak két napos vagyok.”
Minek nevezzelek?
„Örömem végtelen.
Gyönyör a nevem.”
Öröm legyen veled.

Édes gyönyör.
Alig élt két napot.
Gyönyör, köszöntelek.
Csak mosolyogj,
Csak dalolok.
Gyönyör legyen veled!

(Jánosy István)

 

ÁLOM

Angyal-óvta éjszakán
Álmom árnyat font reám:
Ott hevertem fű között,
Eltévedt kis hangya jött,

Fáradt, riadt, elesett
Vándor, ráesteledett;
Hangyaárkon-bokron át
Hozta csepp panaszszavát:

„Sírnak-e a kis pulyák?
Hallják apjuk sóhaját?
Most keresnek: hol vagyok;
Most csak bújik mind s zokog.”

Szánalmamnak könnye hullt.
S jánosbogár fénye gyúlt;
Kérdés hangzott: „Mely balog
Szólít éji silbakot?

Járok, földi üstökös,
Míg az éjbogár köröz:
Elvezérel majd zaja;
Kotródj, kis vándor, haza.”

(Tandori Dezső)

 

A MÁSOK BÁNATA

Láthatok búsulni mást
S ne érezném bánatát?
Láthatok-e szenvedőt,
Hogy ne vigasztaljam őt?

Látva könnyet más szemén,
Bánatát ne osszam én?
Apa síró kisfiát
Nézze, s bú ne járja át?

Ülhet némán egy anya,
Míg szorong, sír magzata?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ez nem eshet soha meg.

S ki mosolyt hint, merre jár,
Hallva, hogy egy csöpp madár
Bútól, gondtól sujtva zeng,
S egy kisded kínban mint eseng:

Nem ül fészkéhez talán,
S enyhít szíve bánatán?
Vagy a kis bölcső felett
Nem sír gyermek-könnyeket?

S ülve éjt-napot vele,
Könnyeit nem törli le?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ilyet soha nem tehet.

Örömét szétosztva mind
Szinte kisded lesz megint,
A bú ismerőjeként
Hordja bánatunk felét.

S ne hidd, míg száll sóhajod,
Hogy Teremtőd nincsen ott,
És ne hidd, ha könnyezel,
Hogy Teremtőd nincs közel.

Belénk oltja örömét:
Hogy bajunk ő zúzza szét,
És míg meg nem enyhülünk,
Mellénk ül és sír velünk.

(Tótfalusi István)

 

 

A TAPASZTALÁS DALAI

(1794)

BEVEZETÉS

Halld hát! A Bárd beszél!
Ki múlt-jelen-jövőbe lát,
Ki hallja még
A Szent Igét,
Mely ősi fák között kiált,

S megtévedt lelkeken
Zokog, ha hull az esti dér,
Hogy úr legyen
A zord egen
Míg tűnő fénye újra él!

„Térj vissza, visszatérj,
Ó, Föld, a fűből égre láss,
Fáradt az éj,
És lomha, mély
Álmából jő a pirkadás!

Elég a búcsu már!
Elmenned nem szabad!
Vízpart, sudár
Csillagsugár
Tiéd, amíg felkél a nap.”

(Gergely Ágnes)

 

A FÖLD VÁLASZA

Felnéz a Föld. Körül
Éj van, félelmes, fénytelen.
Csönd megkövül,
Csak kín feszül
Ősz fürtjein s a félelem.

„Vízpart a börtönöm,
Balvégzet ártó ujja fog,
Láncod nyögöm,
Fagyos közöny!
S az ősök atyja fenn zokog.

Zokogj, boldogtalan!
Álnok, vad, önző rettenet!
Béklyóiban
A Vágy hogyan
Gyújtson fel ifjú szűzeket?

Elrejti mámorát
A rügyfakasztó szép Tavasz?
Ha nap leszállt,
Szánt-vet tovább
Sötét, vak éjben a paraszt?

Törd szét e láncokat,
Velőmig hat a vas foga!
Legálnokabb,
Rút kárhozat:
Szabad szerelmek gyilkosa.”

(Gergely Ágnes)

 

A GÖRÖNGY ÉS A KAVICS

„A szerelem önnön javát
Nem űzi, nincs magára gondja,
De másnak édes enyhet ád,
És Eget épít a Pokolra.”

Így dalolt a kis Göröngy,
Rúgta barmok lába,
Ám a Kavics a patakban
Ezt fonta dalába:

„A szerelem csak enjavát
Kergeti, mást kéjébe törve,
Örvend, ha másnak gondot ád,
S Poklot épít az Égi körbe.”

(Somlyó György)

 

ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖK

Istennel való dolog,
Hogy ha Kánaán a hon,
Ennyi kisded nyomorog:
Vész el uzsorahasznokon?

Sírás hangja, reszketeg:
Dal lehet? Öröm dala?
Zengik éhes kisdedek?
Ó, e hon nyomortanya.

Gyatra napja nem ragyog,
Éltető földek sehol,
Útjain tövisbozót:
Itt az örök tél honol.

Mert ahol van jó eső,
És a nap nem torzvigyor,
Nincs éhen halt csecsemő,
Szívet ínség nem tipor.

(Tandori Dezső)

 

AZ ELVESZETT KISLÁNY

Jövendőbe látok
Abból prófétálok:
Hogy majd a föld felébred
(Ezt jól szivedbe véssed!)

Felkél és megkeresi,
Őt, ki mestere neki,
S akkor a sivatag
Kert lesz az ég alatt.

           *

Hol a déli ég
Hervadatlan ég
Ott feküdt maga
Gyönyörű Ryka.

Járt, kelt, vándorolt,
Hol vadmadár dalolt,
Csak hét nyarat élt,
Kicsi Ryka félt:

„Álom, jöjj körém,
Fa, hajolj fölém,
Sír apám-anyám:
Hol alhat az a lány?

Pusztába veszett
Kicsi gyermeked,
Hogy alhat Ryka,
Mikor sír anya!

Ha szive fáj nagyon,
Én sem alhatom -
Ha anyád elaludt,
Ryka hagyd a bút.

Vont szemöldü éj,
Vad a puszta, mély,
Lámpám hold legyen,
Mig lehunyom szemem.”

Ryka szúnnyadott,
S köré álltak ott
Nagy ragadozók,
Vad barlanglakók.

Fenséges oroszlán
Nézte a kisleányt,
Halkan járta körül
S a megszentelt föld örült.

Leopárd, tigris ott
A lány körül játszadozott,
Hajbókolt az oroszlán vén
Fején az aranysörény,

Nyalogatta szűz kebelét
S nyakára hullatta szét
- Mig lángszeme égetett -
A rubint könycseppeket,

Nagy nősténye ezalatt
Felfedte a szép tagokat,
S a szűz-meztelen lányt
Vitték a barlang iránt.

(Hajnal Anna)

 

A MEGTALÁLT KISLÁNY

Bús szülők éjen át
Keresik Rykát:
A mély völgy hallgatag,
Sír a sivatag.

Búval epedtek,
Jajtól rekedtek,
Kéz-kézben hét napon
Bolygnak vad utakon.

Hét éjjel alszanak
Szívszorító árny alatt,
Álmukban sír a lány,
Éhségtől halovány,

Úttalan úton lép,
Tévelyg a képzelt kép,
Elhalón sír, jajong,
Gyengülve csak bolyong.

Kél nyugtalanságból,
Szorongó alvásból
Szegény anya sírva,
S lába már nem bírja.

Búövezett asszonyát
Ura viszi tovább,
S előttük keresztbe
Egy oroszlán teste.

A szív futva fut,
Vissza nincsen ut,
Leroskadtak ők
A nagy sörény előtt.

Zsákmánya körül
Szaglászva örül,
Megnyalta kezük
Némán megállt velük,

Nézték nagy szemét...
S mily meglepetés!
Szellem, ki előttük áll,
Arany-páncélos király.

Kezében korona,
Aranyhaj zuhataga
Arany vállára borul,
A gond szivükről lehull.

„Kövessetek!” - s hangja sziven
Fogta őket szeliden: -
„Ne sírjatok, palotám
Hűsén alszik a lány.”

Követték ők a csodás
Vezetőt, szűz látomást:
S látták: lánykájuk ott
Tigrisek közt szunnyadott.

Máig is élnek lenn,
Magányos völgyölen,
Farkas nyí, oroszlán bőg,
Mégsem félnek ők.

(Hajnal Anna)

 

DAJKA-ÉNEK

Mikor gyerekzsivaj száll a rétek felől
S a völgy valamit susog,
Elmémben feltámad az ifjuság
És belesápadok.

Gyertek haza, gyermekek, nyugszik a nap,
Már éjnek harmata kél;
Nappal, kikelet játszva lepereg,
S itt leskell a tél meg az éj.

(Gergely Ágnes)

 

A KÉMÉNYSEPRŐ

Keserves hóbuckák között
Kis fekete pont jajong, nyöszörög.
„Ej, hol apád, ej, hol anyád?”
„Templomba ment, istent imád.

Mert örvendtem, ha a nyár ragyogott,
Mert víg voltam télvíz idején,
Halál-gúnyába bújtatott
S jajgatni tanított két szülém.

S mert vígan táncolok és dalolok,
Nem ért, úgy vélik, sérelem,
S most áldanak Istent, királyt, papot -
Így, földi nyomorból épül a menny.”

(Tandori Dezső)

 

A BETEG RÓZSA

Beteg virág vagyok:
Láthatatlan féreg
Éji vihar szárnyán
Egy szirmomra tévedt;

Ágyat vetett bennem,
Szép kármin ölemben,
S most sötét szerelme
Titkon megöl engem.

(Képes Géza)

 

A LÉGY

Kis legyecske,
Játszi nyarad
Összetört buta
Kezem alatt.

Nem vagyok én is
Légy, mint te, szegény?
S nem vagy te ember,
Akárcsak én?

Nekem is izlik
A tánc, dal, a méz,
Mig le nem üt
Egy vaksi kéz.

Ha a tudat élet
És sugár
És a tudat
Hiánya halál:

Akkor én boldog
Légy vagyok,
Akár élek,
Akár halok.

(Szabó Lőrinc)

 

AZ ANGYAL

Álmot láttam, mily talány!
Voltam szűz királyleány,
Angyal őrzött, égi sarj,
Ne érintsen semmi baj.

S mert könnyem hullott végtelen,
Megtörölte két szemem,
Könnyem hullott, gyors özön,
Elrejtettem örömöm.

Akkor elszállt, menekült;
Rózsa-reggel felderült;
Illant könny és félelem,
Dárda, vért lett fegyverem.

S mire gyorsan visszatért,
Óvott már a dárda, vért,
Mert ifjuságom elrepült,
S fürtjeimre hó terült.

(Vámosi Pál)

 

TIGRIS

Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyü és szép termeted?

Mily mélyben, ég-tájakon
Izzott a szemed vakon?
Volt tüzét felkapni vész?
Volt-e megragadni kéz?

Szived izmait mi csel
És mi váll csavarta fel?
És mikor vert, volt erő,
Kéz-láb, dacra vakmerő?

Volt pöröly? és lánc-e, több?
Mily kohón forrt a velőd?
Volt üllő? volt vad kapocs,
Gyilkos présével dacos?

Hogy a csillagfény kigyult
S az ég nedves könnye hullt,
Rád mosolygott Alkotód?
Ki bárányt is alkotott?

Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyü és szép termeted?

(Kosztolányi Dezső)

 

A TIGRIS

Tigris! Tigris! éjszakánk
Erdejében sárga láng,
Mely örök kéz szabta rád
Rettentő szimetriád?

Milyen katlan, mily egek
Mélyén gyúlt ki a szemed?
Szárnyra mily harc hőse kelt,
Aki e tűzhöz nyúlni mert?

Milyen váll és mily müvész
Fonta szíved izmait? És
Mikor elsőt vert szived,
Milyen kar s láb bírt veled?

Milyen pőröly? mily vasak?
Mily kohóban forrt agyad?
Mily üllőre mily marok
Törte gyilkos terrorod?

S amikor befejezett,
Mosolygott rád a mestered?
Te voltál, amire várt?
Aki a Bárányt, az csinált?

Tigris! Tigris! éjszakánk
Erdejében sárga láng,
Mely örök kéz szabta rád
Rettentő szimetriád?

(Szabó Lőrinc)

 

ÉN KEDVES RÓZSAFÁM

Virág, felém ágaskodóban,
Május-szépe, kinálta magát;
„Van egy kedves Rózsafám”, szóltam,
S nem kellett a drága virág.

Akkor kedves Fácskámhoz mentem:
Őrzöm napon, éjjelen is;
De a féltékeny elfordult menten,
S gyönyöröm ma csupán a tövis.

(Gergely Ágnes)

 

Ó, NAPRAFORGÓ

Ó, napraforgó, ki e földet unod
S csak a nap léptét követed,
Álmodsz csupa fény égaljat ott,
Hol e vándor célja lehet:

Hol az Ifjú, mind, ki a sírig epedt,
Hol a Szűz, hó-szemfedeles,
Fölkél s odavágyik a tájra, melyet
Napraforgóm keres.

(Tandori Dezső)

 

A LILIOM

A szerény Rózsa tüskét nyújtogat,
A jámbor juh ijesztő szarvakat;
A tündöklő-szép Liliom be boldog:
Ijesztés, tüske nem ejt rajta foltot.

(Képes Géza)

 

SZERELMEK KERTJE

A Szerelmek Kertjébe mentem;
S azt hittem, csal a szemem:
A közepén kápolna állt
Tűnt zöld játszó-helyemen.

Ajtaja zárva, fölötte
A Tiltó Szó fogadott;
És végignéztem a Kerten -
Hány drága virágot adott;

Most sír volt mind a sok ágyás,
Sírkő-erdő meredt;
Papok, éjfeketén, jártak körén,
Tövisen, csalánon nem volt már mire vágynom.

(Tandori Dezső)

 

A KIS CSIBÉSZ

Anyám, a templom csak zord jégverem,
Jószagu kocsma a kedves helyem;
Dicsérni kell-e szó? ölembe hull a jó;
Nem kap ilyet a sok magas mennyben lakó.

De volna csak templomban nagy trakta sörrel,
Pattogó tűzzel, efféle víg gyönyörrel!
Imára éneket fujnánk, jó szenteset,
Templomban csücsülnénk, amig lehet.

Igébe szomjazván inna papunk,
Madár se repeshet szebben, mint repesne hadunk;
Jó Tántorgó-néne örök-ájtatos képe
Elvert kölykökre, böjtre, virgácsra többé nem nézne.

Viháncos kedvünkre bólintana
Fölöttünk az Isten, mint jó apa;
Az iszos Ördögre nem szólna dörmögve,
Itatná, csókolná, bujtatná köntösbe.

(Kormos István)

 

LONDON

Sikátor mélyén lépdelek
A Temze partjához közel,
És minden arcon jel remeg,
Bűn és bánat marta jel.

Gyerekhangból, ha fél, eseng,
S ha jaj sikolt a férfiból,
Panaszból, átokból, ha zeng,
Az értelem bilincse szól.

Kéményseprő hangja száll,
S templomot rémitve kél,
Omlik paloták falán
Zsoldos hangja, mint a vér.

És hallom, amint éjféltájt
Ifju szajha csecsemőt
Átkoz és dögvészt kiált
Megposhadt hitvesek előtt.

(Radnóti Miklós)

 

AZ EMBERI LÉNYEG

Nem volna Irgalom, ha nem
Éhezne köztünk senki sem;
S Jóság se, ha a föld fia, mint
Mi, boldog volna mind.

A béke - kölcsönös rettegés,
Dagad az önző szeretet, és
Lappang a Gaz kezén a csel,
Mérgeit gonddal hinti el.

Szent félelemben ő leül,
Könnyet iszik a föld, körül:
Talpa alatt ver gyökeret
Az Alázatos Rémület.

S feje fölött máris komor
Titkok árnya omol,
S a Titkokon a Hernyó és a Légy
Táplálja életét.

S a Bűn gyümölcse búvik ott,
Piros és édes: szíhatod,
S ahol az árny egész vak, ott
Fészket egy holló-pár rakott.

Föld s víz istene mind nekilát,
Keresi-kutatja ezt a Fát,
De hasztalan kutatja, ha
Az Emberi Agyban nőtt ez a Fa.

(Kardos László)

 

A CSECSEMŐ BÁNATA

Apám sírt, anyám jajgatott,
S hipp-hopp, e zord földön vagyok,
Pőre kisded, vinnyogó,
Mint egy ködbe bujt manó.

Apám karján csápolok,
A pólyáimmal harcolok,
De hiába fáradok,
Hát anyám mellén duzzogok.

(Szabó Magda)

 

A MÉREGFA

Mérgem jóbarátra szállt:
Szóltam róla, vége hát.
Haragom ellenségre gyúlt:
Nem szóltam róla, el se múlt.

Megnőtt - félve öntözöm -
Folyvást hull a könny-özön;
Mosolyom a napfény ott
S puha, álnok fortélyok.

Nappal nőtt és éjen át,
S almát villantott az ág;
Ellenségem látta: fény,
S tudta azt is, még enyém,

S átszökött a kert falán
Fátylas éjnek évadán,
Vígan látom délelőtt
Fám tövén kinyúlva őt.

(Gergely Ágnes)

 

AZ ELVESZETT KISFIÚ

„Senki mást nem becsül, szeret,
Miként magát, olyan hiven,
S hogy önmagánál van nagyobb,
Fel nem foghatja senki sem.

Téged testvérem, jó Atyám,
Jobban szeretni nem lehet,
Szeretlek, mint a kismadár,
Mely kenyérmorzsát csipeget.”

A pap hallja a kisfiút,
És vakbuzgón hajába kap,
Kabátjánál vonszolja el,
S mind bámulják, mily bölcs a pap.

Az oltárról így prédikál:
„Az ördög ül e kisfiún,
Eszével mér, holott hitünk
A legszentebb misztérium.”

A gyermek sír, kérdést se hall,
Szülői sírnak, hasztalan,
Testét csak ing takarja már,
Keze meg lába vasba’ van.

S a szent helyen elégetik,
Sokan égtek itt egykoron,
Szülői sírnak, hasztalan,
Hát tehetsz ilyet, Albion?

(Vámosi Pál)

 

AZ ELVESZETT KISLÁNY

        Majd egykor olvassák:
        - E lap kínos igazság! -
        Megtudják - mily embertelen! -
        Bűn volt az édes szerelem.

Volt aranyidő,
Hol tél sose jő,
Hol ifju s édes lány
Szent fény tavaszán
Meztelen örültek sugarán.

Ifju szeretők,
Egymásra leltek ők,
Fényes kert ölén,
Hol a szentelt fény
Kinézett az éjjel függönyén.

Ott, hol kel a nap,
Füvön játszanak,
Messze a szülő,
Idegen se jő,
És a lányka bátorsága nő.

Csókban fáradók,
S újra kell a csók,
Ha az éji csend
Mélyen elmereng
És a fáradt vándor könnye reng.

A lány hazatér,
Apja bús, fehér,
Ám szelid szava
Mint a Biblia -
Óh, hogy reszketett gyöngéd Ona!

Így szól sápadón,
Gyöngén-elhalón:
Óh a félelem!
Óh bús szerelem!
Reszketeggé teszed ősz fejem.

(Hajnal Anna)

 

TIRZÁHOZ

Mind, kit Halandó Anyaméh szül,
A Földdel fog vegyülni végül,
Hogy lerázza az életet:
Mi dolgom akkor hát veled?

Nemünket Szégyen s Gőg teremte,
Kinyílni reggel, hullni este;
De Álommá lőn a Halál
S bánat és munka sorja vár.

Te Anyja Halandó felemnek,
Szivem gyűlölettel keverted,
S öncsaló könnyek fékein
Tartod fogva Érzékeim:

Szónak lelketlen rögöt adtál
És e Halandó Létre csaltál.
Jézus megváltott engemet,
Mi dolgom akkor hát veled?

(Somlyó György)

 

AZ ISKOLÁSFIÚ

Mily szép is nyáron az ébredés,
Ha rigókat ringat az ág;
A messzi vadász kürtöl, és
Csíz fujja velem dalát,
Ó, édes társaság!

De nyári reggel az iskolaút,
Jaj, az minden jót leront;
Hol bősz szem les és minden únt,
A kicsinyek napja ott
Csak sóhaj s félős gond.

Ah! Olykor csüggedés nyomaszt
És szorongó órákat élek,
A könyv sem ád soha víg vigaszt
S a tudás ligetének
Csak zordon zápora tép meg.

A víg örömökre lett madár
Dalol-e rács megett?
A gyermek is, ha retteg, már
Oly ifjan szárnyszegett,
Szép, zsenge tavaszt feled.

Ó, szüleim, ha letört a virág
És széltépett a lomb,
És májusban a bimbós ág
Vidám zsengécskéire ront
Az aggodalom s a gond,

Jő-e az ágra nyár-vigalom?
Jó gyümölcs terem-e rajt?
Mit szedünk össze a bús ugaron?
Az érést áldjuk-e majd,
Ha a tél szele ránk sohajt?

(Tóth Eszter)

 

AZ AGG BÁRD SZAVA

Gyönyörnek gyermeke, jöjj,
S nézd, hajnal nyílt az égre:
Igazság ifju képe.
Viszályok, s felhői az észnek:
Kétség, sötét viták enyésznek.

Örök tévút a dőreség,
A láb kuszált gyökérre lép.
Ó, hány bukott el rajta már!
Éjjel, botolva, holttestekre hágnak,
Gondban élnek, nem tudva bár,
És - vak világtalant - mást vezetni vágynak.

(Tótfalusi István)

 

ISTENI KÉPMÁS

Kegyetlenség: emberi szív,
Féltékenység: emberi kép,
Terror: istenember-alak,
Titok: emberi öltözék.

Ember-öltözék: vert acél,
Ember-alak: kohó, s lobog,
Ember-kép: zárt kemenceszáj,
Emberi szív: éhes torok.

(Weöres Sándor)

 

 

KÉZIRATOS VERSEK ÉS TÖREDÉKEK

NE VALLD MEG SZERELMEDET

Ne valld meg szerelmedet,
Ne ismerje senki sem;
Mert a könnyü szél lebeg
Észrevétlen, nesztelen.

Elmondtam én, elmondtam én,
Szerelmem mint lobog,
Félve, fázva, reszketőn -
S ó jaj, elhagyott.

S nem is ment még messze sem,
Egy vándor arra jött,
Észrevétlen, nesztelen -
Magával vitte őt.

(Vámosi Pál)

 

 

A PARTRA LEFEKÜDTEM ÉN

A partra lefeküdtem én:
Szerelmet szenderít a sás.
A nedves szittyó rejtekén
Sirás, sirás.

A vadonban elkeseregték
A bogáncsok és tövisek:
Valamennyit gúzsba kötötték
S maradtak örökre szüzek.

(Weöres Sándor)

 

ARANY KÁPOLNA

Arany kápolnát láttam én,
Hová senki se léphetett be,
S jajgatva álltak kint sokan,
Jajgatva, sírva, térdepelve.

S láttam: egy kígyó tekereg
A kapu fehér oszlopára,
S csak kúszott följebb, egyre följebb,
Az arany kárpitot lerántva,

S végig a szent márványlapon
Teljes undok hosszában ott állt,
Rubintok és gyöngyök között,
És elérve a tiszta oltárt,

Kiökrendezte sziszegőn
Mérgét a borra és kenyérre:
Én meg egy ólt kerestem, és
Ledőltem a disznók közébe.

(Somlyó György)

 

BARACK-CSENÉSRE KÉRVE ZSIVÁNYT

Barack-csenésre kérve zsiványt:
Csak égre mered,
Egy hölgynek mondom, az ágy hivogat,
S a szende szepeg.

De most egy angyal odalebeg,
Zsiványra kacsint
S a hölgyre nevet,
Nem szól - s a gyümölcs
Az övé, veszi el,
S még szűzen a hölgy
Vele már lehever.

(Görgey Gábor)

 

HALLOTTAM

Hallottam hajnal óta,
Egy Angyal ezt dalolta:
„Irgalom, Jóság, Béke
A világ menedéke.”

Szava a most-kaszált
Széna közt zengve szállt,
Míg a boglyákra mély
Árnyat nem szórt az éj.

S egy Ördög köpködött
Rekettye s lonc között:
„Irgalom nincs, csak ahol
Szegény van és nyomor;

S Jóság se kéne, ha mint
Mi, boldog a föld fia mind.”
S lehullt a nap sebesen,
S morcosan nézte a menny.

Súlyos eső szakadt,
Verte a magvakat,
A Kínból nő az Égre
Irgalom, Jóság, Béke.

(Kardos László)

 

BÖLCSŐDAL

Szúnyj, szúnyj, szép baba,
Éji örömet álmodva.
Húnyj, húnyj: álmodban
Sok síró kis gondod van.

Csöpp lény, képeden
Óhajaid meglesem,
Rejtett mosolyt, örömet,
Pici fortély-sereget.

Hogy puha tested megfogom,
Mosoly hajnalként oson
Arcodon és melleden,
Hol kicsiny szived pihen.

Ó, fortélyos cselszövők,
Alvó szívedbe szökők!
Mikor szíved ébredez,
Villámtól menny repedez.

Ontja orcád és szemed,
Míg a termés közeleg:
A fortélyos csínyhadat,
Mitől Ég s Föld meghasad.

(Károlyi Amy)

 

A TEMZEI NÉPET BÁNOM IS ÉN

A temzei népet bánom is én,
S a rab habokat csalóka vizén!
Ha bérenc súg a fülembe megint,
A félelem est-szele meg se legyint.

Bár dajkált egykor a temzei part,
Csali víz csapta csepp lábaimat:
Ohio, mosd el a szennyeket,
Szolgának születtem - szabad leszek!

(Görgey Gábor)

 

NEM JOBB GYÖNYÖRRE KELNI FEL

Nem jobb gyönyörre kelni fel,
Mint űzni éjen át?
S nappal az ifjú, hév gyönyör
Tán szégyellné magát?

A kor s a kór mustrálja csak
A kertet éjen át;
Amíg hevít ifjú erőd,
Nappal tarold a fát.

(Gergely Ágnes)

 

ROSSZRA VAK A SZERELEM

Rosszra vak a szerelem,
Örömre hajlik szüntelen,
Szeszélyes, röpke, szertelen,
S béklyókat old értelmeden.

Az álnokság titkot terem,
Hajlong óvatos-kényesen,
Mindenre vak, érdekre nem,
S bilinccsé lesz értelmeden.

(Garai Gábor)

 

A VADVIRÁG ÉNEKE

Amint jártam az erdőt,
Hol zöldül az ág,
Hallottam, dalt dúdol
Egy vadvirág:

„Sötétben háltam,
Siket éjbe hulltan,
Mormoltam: félek
S gyönyörbe fúltam.

Reggel nekivágtam
Színében a láznak,
Hogy új Öröm érjen,
De csak megaláztak.”

(Gergely Ágnes)

 

HÓPEHELY

Bolyongtam egy téli havas reggelen.
Kértem a hópehelyt - játsszék velem;
Ő játszott, s egy vízcsepp maradt a helyén,
- Gazember! - kiáltott utánam a tél.

(Petra-Szabó Gizella)

 

ŐSI IGAZSÁG

Űzd el csak a papi homályt,
Űzd el a nász-ravatalt,
Űzd el csak a vesztőhelyet,
S elűztél véle minden bajt.

(Petra-Szabó Gizella)

 

MIRTUSZFÁMHOZ

Megkötött egy mirtuszág,
Körös-körül csak virág,
Ó, mily beteg, bágyatag
Fekszem mirtuszfám alatt.
Hozzád kötve nem tudom,
Mért vagyok, szép mirtuszom?

(Petra-Szabó Gizella)

 

A KARD A MORD PUSZTÁN DALOLT

A kard a mord pusztán dalolt,
A sarló a dús földeken,
Azé a halál dala volt,
De ezé lett a győzelem.

(Kardos László)

 

HA MÁRIS LETÉPED

Ha máris letéped s még bimbós a perc,
Megbánod, keserü könnyeket ejtsz;
S ha érett a perc, de te szökni hagyod,
El nem apasztod a könny-patakot.

(Görgey Gábor)

 

A TARTÓZKODÁS PORT TERÍT

A tartózkodás port terít
Friss testedre, lengő hajadra.
A célt ért vágy rajtuk a Szépség
S az Élet gyümölcsét fakasztja.

(Orbán Ottó)

 

ÖRÖKLÉT

Magadhoz kötöd örömöd:
A szárnyas életet töröd;
Röptében rá csókot lehelsz:
Öröklét hajnalára lelsz.

(Tellér Gyula)

 

GAZDAGSÁG

Szerető szemben gyöngy s rubint tüzel,
Aranyat teremnek boldog szivek.
A tétlen ebből mit sem adhat el,
A kapzsi mindezt nem veheti meg.

(Orbán Ottó)

 

VÁLASZ EGY LELKÉSZNEK

„Mért nem okulsz s élsz békén, mint a birka?”
„Nehogy kegyelmed gyapjamat lenyírja!”

(Orbán Ottó)

 

A SZERELEM MEGRIASZT

A szerelem megriaszt,
Mert emésztő lánggal ég -
Ám a nyájas álnokság
Megnyeri bárki szivét.

(Végh György)

 

SZÉPEK ÉDES ÉKE

Szépek édes éke: mez,
Csalfa és felesleges,
Szépek édes éke ez.

(Görgey Gábor)

 

ANNA FLAXMAN ÚRASSZONYNAK

Kis virág nőtt magányos völgy füvén,
Alakra szép, de sápadt volt szegény.
Valaki - épp a Nap-tornácon állt,
Mikor dicsfénye delelőre szállt -
A tűz hágcsóiról kelt s lecsapott
A fűre, hol a kis virág lakott,
S a zsenge gyepből isteni keze
Fogta s rögöstül húzta kifele;
Majd egy hegycsúcsra költöztette át -
„Ha nem virítsz most, az a te hibád.”

(Garai Gábor)

 

SZELLEMEM, MINT SZÖRNYÜ VAD

Szellemem, mint szörnyü vad
Éj s nap őrzi utamat,
Sugár-lelkem sír belül
Vétkemért szüntelenül.

Méretlen Mély az utunk,
Hol sírunk, vándorolunk;
Éhes, vágyó szeleken
Jár mögötted szellemem.

Hóban kutatja nyomod,
Utad bármerre rovod,
Téli víz vagy jég suhint.
Mikor térsz vissza megint?

Büszke gúnyból tetted-e,
Hajnalom vésszel tele,
És gyanakvás, félelem
Tölti könnyel éjjelem?

Hét szerelmem életét
A te késed vágta szét.
Könny, borzongás és fagyok
Márványából sírt rakok.

Éj s nap hét más szerelem
Sír sírjukon szüntelen,
S hét más szerelem örül
Fáklyákkal ágyam körül.

Éjjel hét más szerelem
Babért fon gyász-fejemen,
S fájva megbocsát neked
Mindenrendü vétkeket.

Mikor jössz, hogy lásd, vigaszt
Nekik új élet fakaszt?
Mikor térsz vissza, hogy élj
S fájj, míg megbocsátok én?

„Nem látsz soha, soha itt,
Égek a Győzelemig:
Életed, míg élsz, enyém,
Sírod sem lesz más, csak én.

Égen, Földön, Poklokon
Többé meg nem nyughatol,
Újulnak éjek, napok,
Űzöl, én meg szárnyalok.”

Asszonyhoz míg vonz öröm,
S Poklok Fáit nem töröm,
Tisztán fel nem érhetem
Örök-fényes életem.

Gúnyodért te szívtelen,
Szétzúzlak a szirteken,
Lényem új alakot ölt,
Meghajlok sorsom előtt.

Hagyjuk veszni a Gyönyört,
A Pokol Fáit kitörd,
S jössz velem és látod az
Örök-szép Világokat.

S minden örökléten át
Megbocsátok, megbocsátsz,
Szánkban az Ő szava él:
„Ím a Bor, ím a Kenyér.”

(Orbán Ottó)

 

VOLTAIRE, ROUSSEAU, HIÁBA MIND

Voltaire, Rousseau, hiába mind,
Hiába mind a gőg, a gúny!
Szórjátok ti csak szét a port -
A szél az mindent visszafúj.

Mert drágakő és égi fény
Tüzét hordozza a homok;
Itt gúnyos szemetekbe vág -
Izrael útjain ragyog.

Mert Newton és Démokritos
Hires atomjai csupán
Homokszemek a partokon,
Hol Izrael sok sátra áll.

(Petra-Szabó Gizella)

 

REGGEL

Harag hágóin át
Nyugat szelid nyomát
Keresve, mély
Bünbánattal megyek,
Engesztelés vezet
A hajnalfény felé.

Kardom hegyét a könny
Lemarta; vak dühöm
Már messze jár;
A hős Nap rámköszön,
S hálás könny-függönyön
Át égre száll.

(Garai Gábor)

 

MADÁRSZERELEM

„Hol a házad, mondd, madár!
S este milyen tanya vár?
Milyen fészek, milyen lomb?
Óh, te rétek dísze, mondd!”

„Áll egy szép fa társtalan:
Ott busulok egymagam.
Hajnal issza könnyemet,
Este nem hoz örömet.”

„Én meg téged kivánlak,
Kincse-hangja a nyárnak;
Nappal erdőn kószálok,
Éjszaka sirdogálok.”

„Énérettem sirdogálsz?
Engem kivánsz? Engem vársz?
Bánatomnak vége hát!
Óh, szerelmes jóbarát!”

„Gyere, hí csöpp lugasom,
Zöld falomb közt, magoson.
Öröm szárnyán röpülünk,
Virág alatt megülünk.”

(Babits Mihály)

 

A MOSOLY

Van Mosoly, Szereteté,
És van csalárd Mosoly,
S van a Mosolyok Mosolya,
Miben e kettő egybefoly.

S van Szigor, Gyűlöleté,
S van a Dölyfnek is Szigora,
És a Szigorok Szigorát
Nem tudod feledni soha,

Mert a Szív Közepébe tapad
S Csontod Velejébe hatol;
De az összes volt Mosolyok közt
Csak egy van oly Mosoly,

Mire Bölcsőd és a Gödör közt
Csak egyszer nyílhat a szád;
De ha egyszer nyílik, örökre
Megszűnik a Nyomoruság.

(Devecseri Gábor)

 

AZ ARANY HÁLÓ

Hajnalban három Hajadon:
„Hová mégy, ifjú, utadon?
Jaj, fájdalom! Jaj, fájdalom!” -
Kiált, könny árad arcukon.
Az egyik lángba öltözött,
A másik vas-szálak között,
Könny- s jaj-köntösben a harmadik,
Tündöklése majd megvakít.
Arany Háló a karjukon,
Hogy szétterítsék a gallyakon.
Én szánva néztem s könnyesen,
Hogy múlik Szépség s Szerelem,
Mert fölemészti kósza láng
S a vágy, a szűntelen-falánk,
És nappali-éji könny-köpeny,
Lelkem szétolvadt teljesen.
Látták, könnyem mint omol,
S egy eget-csábitó Mosoly
Emelte a Hálót, mint puha
Pelyhes Szárny, a légbe, a
Reggel fölé, ott fenn feszül.
S én lent bolygok egyedül,
Lelkem olykor lángba hull,
Másszor vas-szál ejt rabul,
Másszor könny s jaj reng velem.
Jaj, mikor nyílsz, reggelem?

(Devecseri Gábor)

 

A LÉLEKUTAZÓ

Az emberhonba vitt utam,
Férfi- s Nőhon tájaira,
S hallottam-láttam oly vadat,
Mint hűs Föld vándora soha.

Kéjben szülik a Kisdedet
És vad kínban fogannak ott,
Ahogy mi vígan aratunk,
Bár könny közt vetjük a magot.

S ha fiú lesz a Kisbaba,
Egy Öregasszony viszi el,
Szirtre szegezi s jajszavát
Aranycsészébe szedi fel.

Fejére vastövist kötöz,
Keze-lábába szúr sebet,
Szivét kivágja oldalán:
Hadd tudjon hőt és hideget.

A gyermek idegét keze
- Mint pénzt fösvény - számlálja meg,
Annak jaján él, s ifjodik,
Ahogy az egyre öregebb.

Mígnem csuromvér ifjú lesz
A gyermek, s ő: Szűzecske, szép,
Az összetépi láncait,
S őt köti, lelni gyönyörét.

S mint Gazda földjébe magot,
Testébe veti önmagát,
Lakhelye, kertje lesz a Szűz,
S hetvenszeres gyümölcsöt ád.

Majd Vén Árny lesz az ifjuból,
S bolyong, mint Földi Hulladék,
Ékkővel, arannyal tele,
Nagy szorgalma jutalmaképp.

Kincsei: Lelke ékei,
Vágy-telt szemből hullt gyöngy s rubin,
Fájó szív nagy-sok aranya,
Mártír-jaj s hars szerelmi kín.

Kincsei: étke-itala,
Koldús- s szegénynek java táp;
Vándornak, aki útra kelt,
Mindig megnyitja ajtaját.

Fájdalma azok öröme,
Zeng-bong tőlük fal és tető;
Míg a tűzhely lángja közül
Egy lány-baba nem kél elő.

Tiszta tömör tűz a baba,
S ékkő, s arany, hogy senki se
Meri testét érinteni,
Vagy gyolcsába pólyázni be.

A lány Ahhoz megy, kit szeret,
Ifjú, öreg, dús vagy szegény;
A vén Gazdát kikergetik,
Legyen koldús más küszöbén.

S ő sírva messzi útra kél,
Míg befogadják valahol,
S gyakran vak, hajlott, nyomorult,
Mire egy lány hozzáhajol.

Vegyíteni jeges Korát
A lányt szegény átöleli,
S tűnik szeme elől a Lak,
S a Kert is és Örömei.

Vendége tűnik százfelé
- Másult szem mindent másra vált -,
Félsz lepi érzékszerveit,
Sík Földje Gömbbé összeállt.

Csillag, nap, hold, mind elfakul,
Csak végtelen puszta marad,
S nincs már itala-étele,
Csak körben a vak sivatag.

A Lány szűz ajka mézt csepeg,
Mosolya kenyér- s bor-teli,
Szeme-játéka fürge, vad:
S ez őt kisdeddé bűvöli.

Mert míg eszik s iszik: leszen
Nap nap után fiatalabb,
S együtt a vad sivatagon
Nagy-rettegve bolyonganak.

S mint vad Szarvas, elfut a Lány,
Félelme lesz száz vad bozót,
Ő éjjel-nappal üldözi,
Míg Vágy sző rá varázslatot.

Vágy s Gyűlölet varázsol ott,
Mígnem a puszta tele már
Vágy útvesztőivel, ahol
Oroszlán, Farkas, Medve jár.

A férfi makacs baba lesz,
S a lány anyó, ki csak zokog;
Itt járnak a szerelmesek,
S közel a Nap s a Csillagok.

Eksztázist ontanak a fák
Mindre, ki e pusztán halad;
Majd város épül, rengeteg,
S pásztoroknak sok tünde lak.

Ám ha a Babát meglelik,
Fél az egész táj, s így kiált:
„Itt a Baba! Megszületett!”
És menekül, ki merre lát.

Mert ki e mord kis alakot
Érinti: elsorvad keze;
Oroszlán, farkas, medve fut,
A fa gyümölcsét ejti le.

S nincs, ki e mord kis alakot
Megfogja, csak ki Nő s öreg;
Az meg egy szirtre szegezi,
S mint mondtam: minden úgy pereg.

(Tellér Gyula)

 

AZ ÁLMOK ORSZÁGA

„Ó, ébredj, ébredj, kicsikém,
Gyémánt voltál anyád szivén,
Miért sirtad át az éjszakát?
Ébredj, karjában tart apád.”

„Ó, mily hon az álmok hona?
Milyen hegy-völgye, folyama?
Anyám ott koszorut kötött,
Parti szép liliomok között.

Kisbárányok közt édesen
Fehér ruhában járt velem,
Örömkönny, galamb panasza...
Ó, mikor térek meg oda?”

„Fiacskám, én is a szép folyón
Bolyongtam éjjel álmodón,
S bár csöndes, meleg ott a víz,
Nem akadt révész, ki általvisz.”

„Ó, apám, apám, mi lesz velünk,
Itt bús félelemben elveszünk.
Az álmok országa be jobb, be szebb,
A hajnalcsillag fénye felett!”

(Hajnal Anna)

 

A KRISTÁLY-SZOBA

A Lány a Réten elfogott,
Vidáman épp táncoltam ott,
Aztán a Szobájába vitt
S egy aranyos Kulccsal becsukott.

Az ő szobája Színarany,
Gyöngy és Kristály a padlata,
És bent egy Világ látható,
S egy picike Holdas Éjszaka.

S láttam bent egy más Angliát,
S egy másik Londont, másik Towert,
Temzét és Dombok oldalát,
S egy másik gyönyörü Surrey Bowert.

Egy másik Lányt, mint ő maga,
Áttetszőt, fénylőt, kedveset,
Egymást zárták ők hármasan -
Be édes félsz reszkettetett!

Ó, míly mosoly! hármas Mosoly
Töltött el, bensőm feltüzelt;
A Lányhoz Csókra dőltem én,
S a szám egy Hármas Csókra lelt.

S a benső Formáért kezem
Lendült, vad lángban remegő,
De széttört a Kristály-Szoba;
És mi lett? Síró Csecsemő -

Vad réten síró Csecsemő
S halvány Nő a gyermek felett,
S én jajjal töltöttem megint
Ott kint a száguldó Szelet.

(Devecseri Gábor)

 

WILLIAM BOND

Furcsa, hogy oly kelekótya mind
És szíve szerint bizony ölne a lány,
S hogy meg akar halni William Bond,
Mert oly beteg és halovány.

Templomba tért egy májusi nap,
Tündérek szálltak a légbe fent,
De elűzte őket egy angyali szó,
S ő bánatosan, komoran hazament.

Faluba, városba nem sietett,
Nem látta többet a nyáj meg a rét,
Körötte nagy-nagy fekete köd,
Lefeküdt, párnára hajtva fejét.

Egyik őrangyal őrzi fejét,
Másik őrangyal lába felett,
Középen nagy-nagy fekete köd,
Középen az ágyban a gyönge beteg.

Jobbra csak áll Mary, oly szomorú,
És húga, Janka, baloldalon,
Könnyüket issza a fekete köd,
S a betegben enyhül a fájdalom.

„Ó, William, ha Maryt nem szereted,
És Marynél kaphatsz tán jobb szeretőt,
Hát legyen a másik az asszonyod,
S Mary Green szolgálja, vedd csak el őt.”

„Találtam, Mary, más szeretőt,
Én már szerettelek épp eleget,
Legyen hát ő hites asszonyom,
Mert mit is kezdjek én teveled?

Hajadon hidegen felsüt a hold,
Búskomor arcod is oly halovány,
A Másik: nap, csupa láng, csupa fény,
Oly piros, oly pozsgás az a lány.”

Megszédűlt Mary, a földre rogyott,
Földre a kedvese lábainál,
William s Janka emelte fejét,
Hogy éled-e még, hogy éled-e már?

És Mary ocsúdva körültekint,
S hogy kedvese mellé fekteték
A puha ágyon jobbfelől,
Oly közel érzi kedvesét.

S táncol az űzött tündérhad
Kis Mary sugárzó arca előtt,
Vánkosán lebben a sok pici láb,
S elmenekülnek a Gondviselők.

A fény fia, hittem, a hő szerelem,
Pedig ott él az, hol sápad a hold,
Nem a nap sugára égi lakása,
De az éj - ott lágyan szíveket old.

Keresd, ahol élnek a társtalanok,
A meztelenek s a vigaszt-epedők,
Hol az éj komorul, hol a tél hava hull:
A Szerelem ott van, ott leled őt.

(Görgey Gábor)

 

AZ ANGYAL

Az Angyal - születésem elnöke -
Így szólt: „Kéj- s kedvből gyúrt lényecske, te,
Menj, szeress, Földi Hívság ne vonzzon sose.”

(Tellér Gyula)

 

„ŐRÜLT” - MONDTÁK

„Őrült” - mondták énrám, s rád, hogy: „Hülye”.
Vajon rád vagy rám irigyebbek-e?

(Tellér Gyula)

 

HOMÉROSZI HŐS

Homéroszi hős aligha vagyok,
Ellenségemnek pardont nem adok,
Jóságomra csak barát érdemes,
Barátságáért bére éppen ez;
Ki ellenséghez jó: javára tesz,
S ezzel barátja ellensége s árulója lesz.

(Tellér Gyula)

 

VAN, AKI

Van, aki pusztításra lett, aki
A világot otthonává teszi,
S az ilyen bármi aljas, rongy lehet:
Megkapja a „derék ember” nevet.

(Tellér Gyula)

 

MIT LÁTTAM: A SÍRÜREGET

Mit láttam: a Sírüreget
Királynénk velem nézte meg.
Most Poklok Üregét lesem:
Mutatni kinek merhetem?
Mely szép test- s léleknek nem árt
Látni az Alvilági Árt?
Egremont grófnő nézheti,
Mint fonnak Poklok lángjai,
S ha elfordul is, én, konok,
Míg Ég s Föld megvan: alkotok,
Csodálnak nemes szellemek,
Szél szárnyán Irigység lebeg,
Újra nyomják karcaimat,
Ifjú pompájuk nem apad,
El egyikük sem évülő.
Verje, nem győzi az Idő!
Mert Korunk sárvize felett
Atlant Hegyére épített
Arany Házamban, odafenn
Tündöklik mind örökösen.

(Tellér Gyula)

 

FELRIADTAM EGY HAJNALON

Felriadtam egy hajnalon:
„El innen, el! Mi kell? vagyon?
Kincsért fohászkodsz? El, csak el!
A Mammon szürke trónja e hely!”

Szóltam: „Ugyancsak érdekes,
Azt hittem, Isten trónja ez,
Hisz amiért fohászkodom,
Nem is lehet más, mint a vagyon.

Lelki Vígságom, Lelki Javam,
Barátok, Egészség bővibe van.
Van Nőm, ki szeret, s én is szeretem -
Csak Testi Gazdagságom nincs nekem.

Éjjel és nappal vélem az Úr,
Orcája előttem el nem borul.
Ki a bűnnel vádol, mellettem áll,
Pénzes zsákom a lábainál.

A földieket az Úr véle adatja
S ha őt imádnám, még többet is adna,
Így hát gyötörhet bármily gonoszan,
Én nem imádom Önt, Sátán Uram!

Imádkoznom se kell kincseimért,
Isten kevés imámból is ért,
És miként tornyáról ismert egy templom,
Imám ha száll is, csak másokért mondom.

Ha - mondja - Istenként nem tisztelem,
Megrontja jósorsom és ételem.
Ám mit sem adok én, Sátán Úr, arra,
S ön is úgy tesz majd, mint Isten akarja.”

(Tótfalusi István)

 

AZ ÖRÖKKÉVALÓ EVANGÉLIUM

(Részletek)

 

Krisztus, kit látsz talán te, más,
Mint kit elém hoz a látomás.
Horgas orru vagy, Krisztusod szintén,
Pisze orru az enyém, mint én.
Tied mindenkit barátul fogad,
Az enyém vakoknak mond példázatokat.
Gyülöli az enyém a tied világát,
Poklom kapui Mennyedet zárják.
Sókratés tanította, védte,
Mi Melétosz szerint átok a népre.
Kajafás meg volt győződve róla,
Hogy ő az ember gyámolítója.
Bujjuk a Biblia szent szövegét,
S hol fehéret olvasok, te látsz feketét.

                        *

Alázatos volt-e, vagy bármi tette
Jézusnak alázatot mutatott-e?
Még gyermek volt és már megszökött,
Hagyta szüleit kétségek között.
Keresék őt három napon át
S neki ily szavak hagyták el ajakát:
„Földi szülők nem kötnek engem;
Atyám dolgait kell cselekednem.”
A tudós farizeus, tele pénzzel,
Hozzá beosont, titokban, éjjel,
S ő vaspennával véste szivére:
„Szüless ujra, így jutsz az égbe.”
Büszke volt, pénzt el nem fogadott,
Irástudókra nem sokat adott.
Művészettel formálta szavait:
„Kövess: szivem alázatos, szelid,
Kapzsiság hálója így nem fenyeget,
S Falánkság csapdája nem árt neked.”

                        *

Láttam Jézust, mikor elérte a vég;
Mi nékem alázat, nékik büszkeség.
Barátot adsz ki, ha ellenséget szeretsz.
Jézus bizonnyal nem kivánja ezt.
Minden tette nemes daccal tele,
Ez volt az ok, hogy végeztek vele.
Lett volna csúszó-mászó Antikrisztus,
Kedvünk kereste volna, annyi biztos:
Zsinagógákba osont volna lopva,
Nem förmedt volna Vénekre s Papokra.
Alázat nem Isten szerint való.
Nem akarhat ilyet, csak rossz manó.
Jézus e pályát járta küzdve:
Istenhez szelid volt, emberhez büszke.
Király, főpap nyügét se türte,
Őket a nép előtt csepülte.
Isten előtt magát megalázta
S ekkor zuhant rá a kegyetlen pálca.
„Miért élnél hunyászkodva, hisz
Az öröklét a hazád neked is.
Ember vagy, több Isten se lehet,
Tanuld imádni emberségedet.
Im ez az élet főparancsa.
Ébredj, készülj a Szellemi Harcra,
S a Bosszu napját így megéred,
Ha eljön majd a Végitélet.
Isten bár irgalmas, hosszutűrő,
Nem ment meg az itélet rémeitől.
Könyörögsz értük a Keresztfán
S Bosszut állsz az Itélet Napján.”
Felelt Jézus, mig az ég dörgött:
„Én a világért nem könyörgök.
A Kertben ajkam fohászkodott,
A Testnek kértem Bocsánatot.”
Teheti-é ezt anyaszülte lény,
Kitől még messze a Hajnali Fény,
Mikor a Lélek Álomba merül
S Arkangyalok sirnak körös-körül,
S ő a Fény ellen zúdítja itt
Egy halálos éj rostjait,
Töprengve káprázat képein,
Ön-Ellentmondás kétségein?
Alázat: kétség; tép, nyomorgat,
Kioltja a Napot s a Holdat,
S tüskés szárai elfödik
A Lélek drágaköveit.
Az élet a Lélek Öt Ablakán át
Nem látja, csak torzult világát,
S hited lesz egy hazug világ,
Ha csak szemeddel s nem szemeden át
Látod, mit az éj ad s elvesz az éj,
Mig fényárban a lélek álma mély.

                        *

Jézust Tiszta Szűz szülte-e,
Kinek szűk lelke volt s bús szeme?
Ha a Bűnt magára kellett vennie,
Anyjának szajhának kell vala lennie,
Épp olyannak, mint Magdaléna,
Ki hét ördögnek volt Hajléka.
Vagy a zsidó szűzek sorsa rosszabb,
Szívja őket egész gonosz had?
Vagy mit vett Jézus magára, hogy
Nekünk megváltást hozhatott?
Testet, Kisértés eszközét,
Mit bánat és kín karma tép?
Vagy oly testet, melyet nem ér
Alacsony, bűnös szenvedély?
De mondják, nem bukott soha el.
Kérdezd Kajafást, ő megfelel.
„Szidta a Szombatot és szidta
A Szombat Istenét s leszakítva
A Rossztét Lelkekről a lakatot,
Halászokat papokká avatott,
S a Titkos Bűnök Sátorát
Felforditá s rombolt tovább,
Véres harcok vad terveit
Szőtte csillagtól csillagig.
Akart oly törvényszéket itt,
Melyben az ördög tetvészkedik...
»Kövesd szüleid!« Erre mit felelt?
»Asszony, mi dolgom van veled?
Földi szülők nem kötnek engem:
Atyám dolgait kell cselekednem.«
Földi Szülők és földi Isten
Sújtó kezét gúnyolta itt lenn.
Tanitványai száma hetven,
Küldte őket Vallás és Állam ellen.
Igazság kardjától estek el,
Gyilkosuk ő volt, ezt látni kell.
Otthagyva apja műhelyét,
Hontalan bolyongott szerteszét,
Mások munkáját lopta meg,
Kijátszva a törvényeket.
Feslett nők és adószedők,
Ezek hangolták kedvre őt,
A Rossz Nőt védelmébe vette,
Hogy ne itélkezzünk felette.”

                        *

Szűz volt-e Jézus? vagy adott-e leckét
Arról, hogy mi is a Szűzesség?
Kigyúlt a Hajnal, mint a fáklya,
Mária házasságtörését látva.
Rengés rázott földet, eget,
Mikor a Szerelem fölfedetett.
Jézus Mózes székébe üle,
S hozták a remegő Nőt eleibe.
Meg kele kövezni Mózes szerint,
Ám nyisd ki füled, Jézus mire int:
Mózes törvényire tette kezét
S a régi ég megrettenék
Mint átkokkal berótt pergamen,
Mit felgöngyölnek hirtelen.
Várt a csupasz Föld félve, vágyva,
Hitvány agyag volt titkos ágya,
A Sinaihoz ér im az isteni kéz
S a véres frigyláda semmibe vész.
Átleng a földön Isten szava,
Miként az Édenkerten valaha:
„Jó és Rossz nincs többé! Hallj csodát:
Hallgatnak a sinai harsonák -
Ne írj már Isten ujja - elég!
Tisztátalan lesz jeleidtől az ég!
Te jó vagy, nincs más jó kivüled
S bűnös nem dobhat másra követ.
Ha csak Jó vagy - Isten lehetsz,
Vagy farizeus - mást nem tehetsz.
Te Isteni jelenlét Angyala,
Ki e testet teremted vala,
E Törvényeket miért írtad?
Pokol éj-torkai miért nyíltak?
Ha tőled elragadom magamat:
Helyedben egy hideg leprás marad.
Bár oly tiszta voltál s mennyei-szép,
Hogy melletted Szennyes volt az Ég,
S bár esküd elsápasztá az eget,
Bár Pokol börtönét formálta Frigyed
És bár kezed káoszt teremte,
Melynek kígyó volt a lelke,
Mégis az Isteni lehelet
Mindent felold és ez: szeretet.
Ne félj, Mária! A Hét Ördög
Nem gyötri lelked: végsőt hörgött.
Bűnöd előlem el ne rejtsd,
Hogy bűnbocsánatot vehess.
Egy Ember sem itélt el téged?”
„Egy sem, Uram.” „Akkor mily itélet
Hullhat rád? Tüstént kijöjjetek,
Ti bukott Égi szellemek,
Kik feledve, hogy mi az ős szeretet,
Egy félénk Galambot üldöztetek!
Lába előtt hajoljatok meg,
S lába előtt a port egyétek!
Kik Vak Gyülöletbe hulltatok,
Im Szeretetet kolduljatok!
Mi volt Szerelmed? Volt-e más
Valaha, mint sötét csalás?”
„Rég cserbenhagyott a Szerelem,
Csaltam bizony, hogy legyen kenyerem;
Kivánság, szokás volt csak ez,
Semmiség, szóra sem érdemes.
De szégyennek, bűnnek mért nevezik
A Szerelem Szentélyét, hol Isten lakik?
S a titkos frigyláda mért rejti el
A Csupasz Emberi formát, ami isteni jel?
S törvénytelennek mért gyalázzák,
Amin a lélek bontja ki szárnyát?
Bünöm ez volt, Uram, mikor a Sátán
Szolgáit először bebocsátám.
Mig Szüzesség példája voltam,
Szerelmet, Istent káromoltam.
Igy gerjedt bennem paráznaság,
Igy gyúlt szivemben garázda vágy.
Ki megbocsátottad vétkemet,
Megbocsátod-e Szentségtörésemet?
Megtérsz-e, mondd, e zord pokolba,
Égő keblembe mint lakodba?
Vajon tudsz-e halni, hogy éljek,
S könyörülni tudsz-e, ha kérlek?”

                        *

Ez a Jézus senkinek se jó -
Elveti angol és zsidó.

(Képes Géza)

 

 

.oOo.

 

Table of Contents

Title Page

KÖLTŐI VÁZLATOK

A TAVASZHOZ

AZ ÁRTATLANSÁG DALAI

BEVEZETÉS

A TAPASZTALÁS DALAI

BEVEZETÉS

KÉZIRATOS VERSEK ÉS TÖREDÉKEK

NE VALLD MEG SZERELMEDET

 

İçindekiler

Baş sayfa

ŞAİR ÇİZİMLERİ

BAHAR İÇİN

MASUMLUK ŞARKILARI

GİRİİŞ

DENEYİM ŞARKILARI

GİRİİŞ

EL YAZMA ŞİİRLERİ VE PARÇALARI

AŞKINIZI İTİRAF ETMEYİN

      

 

  WILLIAM BLAKE'İN ŞİİRLERİ   

 

    

 GoodBook tarafından epub formatında yayınlandı  

 Editör: Bátor Morvay  

 Kaynak: MEK  

 2011  

    

 

ŞAİR ÇİZİMLERİ

(1783)

 

BAHAR İÇİN

Ah çiğ bulutu, göklerin meleği,
Sabahın berrak pencerelerinden Bak, hangi
koroyla geldiğin batı adamız , ey Bahar!

Dağlar konuşuyor ve izleyen
Vadiler duyuyor; özlem dolu gözlerimiz Tündöklő çadırınızı izliyor
: hemen gelin
ve kutlu ayaklarınızı manzaralarımıza uzatın.

Doğunun tepelerinden gelin,
rüzgârlarımız güzel kokulu elbisenizi öpsün;
Nefesin çağırıyor; İncilerinizi
sevginizin tükettiği Dünyamıza saçın.

Ah, kıymetli parmaklarını güzelleştir;
Öpücüklerinin sağanağıyla göğsünü döv; Altın tacını onun başına
koy , çünkü
Sérény senin için ona bir çörek koydu!

(Lőrinc Szabó)

 

YAZ İÇİN

Ah, vadilerimizi tüm gücünle geçiyorsun,
Yaz, gururlu aygırlarına dizginle,
Toynaklarının alevli ateşini yumuşat!
Sen sık sık altın çadırını buraya kurup
meşe ağaçlarımızın arasında uyuyordun, biz de
senin pembe uzuvlarını ve çiçek açan saçlarını izledik.

Kalın gölgeler altında sesin sık sık
Duydu güneyin ateşli arabasıyla
Cennetin derinliklerine doğru Dörtnala uzaklaştığını; Pınarlarımızda, Kristal Nehirlerin kıyısındaki
yosunlu vadilerimizde
dinlenin ,
ipek pelerininizi çıkarın ve köpüklere dalın:
Vadiler sizi gururlu ihtişamınızla seviyor.

Gümüş utlu ozanlarımız ünlüdür,
Gençlerimiz Güney'de doğanlardan daha cesurdur,
Ve kızlarımız daha güzeldir neşeli danslarında:
Burada şarkılar ve büyülü sözlerle çalgılar var
Ve tatlı yankılar ve gökyüzü kadar berrak su ,
Ve işaretli kafalarda defne çelenkleri.

(György Somlyó)

 

SONBAHARA KADAR

Ey meyveye gebe,
üzüm suyundan kana bulanmış sonbahar, gitme henüz, otur
gölgeli çatımın altına; Burada dinlenmek çok güzel
ve sesinizi benim neşeli düdüğüme göre ayarlayın, ah, bırakın
yılın bakireleri uçsun!
Çiçeklerin ve meyvelerin şarkısını söyleyin.

"Küçük tomurcuk açar kadehini güneşe
Ve aşk akar onun titreyen damarlarında,
Yüzlerce çiçek çınlar sabahın alnında ve
zengince açar akşamın parlak yüzünde
Dumanlı yaz şarkı söyleyene
ve tüy gibi bir bulut çiçekler serpene kadar KAFA.

Havanın ruhları meyve kokusunda yıkanır
ve kanatlı güzel
bahçede dolaşır ya da ağaçlara oturup şarkı söyler."
Tatlı Sonbahar oturarak böyle şarkı söyledi,
Sonra ürpererek kalktı ve
değerli yükünü bırakarak tepelerin üzerinde kayboldu.

(György Somlyó)

 

KIŞ İÇİN

"Ah, Kış! Elmas kapılarınızı kapatın:
Kuzey sizindir; orayı derinlere kazarsınız,
karanlık meskeniniz. Çatılarınızı sallamayın
ve demir arabanızla sütunlarınızı parçalamayın."

Beni dinlemiyor ve açık ağzı
uçurumun üzerinde dörtnala koşarak
çelik fırtınasını ortaya çıkarıyor; Artık başımı kaldırıp bakmaya bile cesaret edemiyorum
çünkü o koca dünyanın efendisi.

Ama şu çılgın canavara bakın! kemiklerinde
Deri gerilir ve inlemeler sallanır:
Her şey sessizliğe bürünür,
toprak ellerinde ufalanır ve narin hayat donar.

Kayaların üzerine taht kurmuş ve boşuna bağırıyor
Zavallı denizci! Ona karşı fırtına kopar,
Ta ki gökyüzü gülümseyip kükreyen
Canavarı Hekla Dağı'nın inine geri götürene kadar.

(György Somlyó)

 

AKŞAM YILDIZINA

Ey akşamın sarı saçlı meleği,
Şimdi dağlarda güneş batarken,
Aşk meşaleni yak ve
ışıltılı tacınla yataklarımızda gülümse!
Aşklarımıza gülümse ve sen gökyüzünün mavi perdesini geri çekerken ,
çiçeklere
gümüş çiy serp, eğer doğru zamanda
tatlı gözlerini Rüya'ya çevirirlerse.
Göldeki rüzgarları sallayın, için
için yanan gözlerinizle Beckon'u susturun ve
kasveti Silver ile yıkayın. Yakında ne yazık ki,
yakında beni terk edeceksin; sonra kurt uluyor
Ve aslanın gözleri ağaçlar arasında parlıyor: Sürülerimizin yünü
Parlıyor senin kutsal çiyinden ;
ah onlara bakın ve onları koruyun.

(György Somlyó)

 

KAHVALTI İÇİN

Ah kutsal bakire, kar beyazı! Cennetin
Altın Kapısını açın ve süzülün, süzülün;
Göksel şafağı uyandırın,
Doğu Odalarındaki ışığı yükseltin ve
günümüzü aydınlatan ballı Çiy'i getirin.
Işıltılı bir sabah, selamla güneşi,
Bu erken kalkan avcı, ah, beliriyor
senin Coturnus'unda bizim tepe yamaçlarımızda.

(Dezső Tandori)

 

ŞARKI

Tarlada mutlu bir şekilde dolaştım,
yazın ihtişamını gördüm,
Ta ki Prens Aşk Tanrısı
güneş ışınlarında bana doğru süzülene kadar.

Saçıma zambaklar ördüm,
Başıma güller, kan lekeleri; Sanırım
güzelliğin her yerde olduğu bahçesine koştu .

Bir damla çiy düştü kanadıma,
Güneşten ampule döndü şarkım;
Beni ipek bir ağla yakaladı
ve parlak kafesine kilitledi.

Şimdi sanırım şaka yapıyor, oynuyor,
ben şarkı söylerken yanıma oturuyor;
Kanatlarımı uzatıyor
ve benimle zaten bir mahkum olduğumu söyleyerek dalga geçiyor.

(Pál Vámosi)

 

ŞARKI

Gülüşüm, ipek elbisem
ve hasret şarkım
Aşktan çalınmış;
Ve saf Acı
Mezarıma kayın ağacından bir çatı verir;
Gerçek aşıkların sonu böyle olur.

Yüzü cennet gibi,
Reçineli bir tomurcuk çıktığında.
Ah, çünkü o çok
güzel, kimin kalbi donuyor?
Kutsal koyn
tüm arzu yolcuları için ağlıyor.

Burada bir kürek, bir çapa
Ve benim için bir göz bağı,
Ve fırtınanın rüzgarı kükresin,
Mezarım hazır olduğunda:
Orada bir yığın gibi yatacağım.
Gerçek aşk kaçtı!

(György Somlyó)

 

ŞARKI

Senin ruhunda ve benim ruhumda
uyum ve sevgi bir arada .
Yukarıda dallarımız karışık
, aşağıda köklerimiz.

Dallarımızda sevinçler,
Cıvıl cıvıl, tatlı;
Ayaklarımızın altındaki sessiz damarlar:
Masumiyet, aşk.

Dal sana elma veriyor,
bana çiçek parlıyor;
Yapraklarınız kokularını yayıyor,
Gerle yatağının içi yumuşacık.

Dallarını besler,
Bus'un şarkısını söyler;
Yapraklarınız cazibeyle dolu,
sevgiyi ilan ediyor.

Aşk orada yuva yapar,
Geceleri uyur, Gündüzleri de atlar durur
canlı dallarımızın
arasında .

(Sándor Weöres)

 

ŞARKI

Dans güzel ama güzel,
Yumuşak, durgun şarkı,
Kızın gözlerine bak,
Dudakları fısıltıyla ölürse.

Gülen vadi ve tepe
Çaldığında seviyorum,
Tüm kaygılardan uzaklaşıp
Çoban'ın çaldığında kahkahası.

Kulübede bile güzel,
Kaderimiz koyu ya da köpüklü beyaz,
Ne kadar sallanıyor serin çardak,
Güney meyvelerimize dönüyor.

Meşe bank burada çok güzel,
Meşe gölgesinin çağırdığı yerde,
Ve yaşlılar
bizim eğlencemizi seviyor.

Herkesi seviyorum
ama Kitty'yi daha çok seviyorum,
Sen
benim her şeyimsin Kitty.

(Gábor Görgey)

 

ŞARKI

Gel güzel anı,
sinirlerini salla,
Müziğin
rüzgarla uçup giderken, süzülüyor gibi,

Dere kıyısına doğru yürüyorum,
Birçok sevgilinin şarkı söylediği,
Elf hayalleri için balık tutan,
Su altında süzülen şeyin.

Saf fiyatından içiyorum ve
Kendelic'in hayal kurma
şarkısını dinliyorum
.

Ve gece olduğunda
sessiz melankoliğimle bulutlu vadilerden yükselerek
ağlayacak güzel bir yer buluyorum.

(György Somlyó)

 

ÇILGIN ŞARKI

Sert rüzgar uğulduyor,
don ürpertici.
Geç oldu, yat,
azabı bırak.
Şafak
doğudaki zirveyi boyuyor
ve taze kuş sürüsü
şimdiden ıslık çalıyor.

Işıklarla kaplı göklerin
çadırı altında
Hüzünlü
şarkım inliyor:
Gecenin kulaklarında çınlıyor,
Güneş ondan ağlıyor;
Vahşi rüzgar esiyor
ve fırtına kanatlanıyor.

Gökyüzünün gizlediği bir canavar gibi:
Uluyan ıstırabım.
Geceden sonra şarkı söylüyorum,
geceyi çağırıyorum.
Sırtımı doğuya dönüyorum,
Sevinç şafağının titrediği yere,
Çünkü gökyüzü
ışıktan bir pençeyle beynimi yırtıyor.

(Géza Képes)

 

MÜZİSYENLER İÇİN

Ida'nın gölgeli burnunda,
Ya da doğu salonlarında,
Batan güneşin salonunda,
Kadim şarkının dinlendiği yerdeyse;

Eğer cennete gittiyseniz, Güzeller?
Ya topraklarımızın yeşil kucağında,
Ya da havanın mavi boşluklarında,
Rüzgârların melodiler doğurduğu yerde;

Eğer
derin denizdeki bir kaya parçası ilginizi çekiyorsa, suyun kristal gibi serinliği?
Mercanların filizlendiği koru numarası mı?
Şiir Dokuz Sadakatsiz!

Aşkını bıraktın mı?
Bu pek çok ozanın arzulu rüyasıydı!
İpler asılı duruyor.
Şarkı, ses azaldı.

(Dezső Tandori)

 

ÖNSÖZ BİR IV. EDWARD'IN PLANLANMIŞ BİR TRAJEDİSİ İÇİN

Savaşın boğazını tıkayan gürleyen bir ifade ve dil !
İçgüdü Ruhu
Sallayıp
çılgına çevirdiğinde, Ah, kim karşı koyabilir ki? Ve eğer
mazlumların ruhu çürümüş
ve azaplı havada savaşırsa, kim karşı koyabilir? -
Tanrı'nın tahtından
çılgınlık kasırgası uçup, kasvetli alnı
milletleri birbirine sürüklediğinde;
Ve Sin savaşın üzerine kanatlarını açar
Ve neşeyle Ölümün köpükleri üzerinde sürer;
Ruh sonsuz ateşe atıldığında
ve cehennem katliamla sevindiğinde,
kim karşı çıkabilir? Ah, bunu kim yaptı?
Rabbin tahtında bunun hesabını kim verecek?
Topraklarımızın kralları ve lordları bunu yaptı!
Dinleme Sky, bunu Hizmetkarların yaptı!

(György Somlyó)

 

 

MASUMLUK ŞARKILARI

(1789)

GİRİİŞ

Yürüdüm ıssız bir vadide
tatlı şarkımı üfleyerek
Ve küçük bir çocuk yanıma geldi
Ve gülerek bana şöyle dedi:

"Kuzu hakkında bir şarkı çal, kavalcı!"
Ona mutlulukla üfledim.
"Yine söylüyorum, başka hiçbir şeye gerek yok!"
Üfledim ve gözyaşlarım aktı.

"Neşeli gaydanızı atın
ve neşeyle şarkınızı söyleyin!"
Ben de şarkıyı mırıldandım,
o da gülümsedi ve ağladı.

"Oturun ve bir kitaba yazın, şarkınız
başkalarının hazinesi olsun!"
Ve o bir bulutun içinde kaybolurken,
Elim bir kamışa dönüştü,

Bu benim kalemim oldu vahşi,
Ve mavi suları boyayarak
sevinç şarkımı yazdım:
Her küçük çocuk duysun.

(Agnes Gergely)

 

ÇOBAN

Çobanın payı ne kadar tatlıdır!
Güneş gökteyken dolaşır;
Sürünüzün ardından yürüyün,
Göksel Rab'be hamdedin.

Küçük masum bari konuşuyor,
Anne Koyun cevap veriyor;
Biliyorlar, bekçi yakınlarda,
Huzurlarını kim koruyor.

(Sándor Weöres)

 

KUM DOLGULU YEŞİL

Güneş gökyüzünde yükseliyor
ve dünya daha parlak;
Neşeli çanlar çalıyor,
Baharı Karşılıyoruz;
Tarla kuşu, ardıç kuşu
Ve bir milyon
kuş onunla konuşuyor
Çalıların altından, Biz oynayıp
yeşili yankılarla selamlarken .

János Ősz gülüyor,
Endişeleniyor,
Meşelerin altında oturuyor,
Diğerleri nerede, kimin umurunda.
Oynuyoruz, gülüyorlar,
Ve hepsi onunla birlikte diyor ki:
"Bu da oğlumuzun
ve kızımızın neşesiydi,
Yankı dolu Yeşil bizi selamladığında ."

Çocuk zaten yorgunken
ve eğlenme ruh hali zayıfken;
Güneş batıyor
ve şakamız da onunla birlikte gidiyor.
Etrafında, annesinin kucağında,
Erkek ve kız kardeş nazikçe,
Yuvadaki bir kuş gibi,
Uyumaya hazırlar,
Ve selamlıyorlar sadece sessizliği,
Oturuyor siyah, Yeşil.

(Gábor Devecseri)

 

LAMBA

Dostum, kim arttı?
Dostum, seni kim büyüttü?
Söyle bana canını kim verdi,
Ve kıyıdaki çayırlarda güzel çimenler;
Bu da sana neşe verdi:
Parlak yünlü elbisen;
Ve senin tatlı okşayışın,
Vadileri neşelendiren?
Dostum, kim arttı?
Dostum, seni kim büyüttü?

Barikam, biliyorum,
Barikam, diyorum ki:
Onun adı seninki gibidir,
Kuzu adını taşır,
O sevimli ve naziktir,
Küçük bir çocuk olarak doğmuştur,
Sen bir kuzusun ve ben bir çocuğum,
Biz deniriz onun adına göre.
Allah korusun dostum.
Tanrı seni kutsasın arkadaşım.

(Sándor Weöres)

 

KÜÇÜK ZENCİ ÇOCUK

Annem beni vahşi Güney'de doğurdu,
Tenim is renginde ama ruhum beyaz!
İngiliz küçük çocuğu melek gibi beyaz,
ben isliyim, geceyi görmemiş bir ışık gibi.

Annem bana bir ağacın dibinde ders verdi,
Orada oturup serinliğin tadını çıkarırken,
Beni kollarına aldı, bir öpücük verdi
ve elini doğuya doğru sallayarak şöyle dedi:

"Bak güneş doğuyor! Tanrı güneşte oturur,
üzerimize ışık ve sıcaklık saçar,
Şafakta ferahlık, öğle vakti ışık
O'ndan alır .

Bu kısacık varoluşta yoruluyoruz kendimizi,
Çünkü göksel Aşk kördür;
Bedenlerimiz beyazdır, is benzerimiz
sadece bulutlardan bir perde, gölge düşüren bir berektir.

Çünkü ruhumuz ışığa dayanamaz hale gelince
bulutlarımız dağılır ve Rabbimiz şöyle seslenir:
"Altın çadırımda sürü gibi sevin,
gözümün nuru, çık yatağından!""

Bir gün benim abanoz bulutum dağılırsa
ve senin beyaz bulutun da dağılırsa, küçük İngiliz çocuğu,
Rabbin çadırında seninle birlikte sevindiğimde sana şunu söyleyeceğim :

Rabbin dizlerinin üzerinde duş aldığımız
ışınlara alışana kadar seni uçuracağım ,
Gümüş saçlarını usulca okşayacağım,
Ve sen beni seveceksin, çünkü biz aynı olacağız."

(Magda Szabo)

 

Taç yaprağı

Neşeli küçük Serçe!
Nazik yaprakları olan
yatağınızda huzur içinde yatın.
Bir ok gibi öne çıktın,
beşiğini sallayarak
göğsümün yakınına koruma sağladın.

Küçük Kırmızı Gaga!
Nazik yaprakları olan
yatağınızda huzur içinde yatın.
Artık ağlama,
dinlen küçük Vörösbey,
Keblem yakınında.

(Géza Képes)

 

Baca Süpürgesi

Ben uluyanken annem gitti mezara,
Babam da bir iki evladını sattı,
Hiçbir şey bilmeme rağmen zar zor feryat ettim -
Eh, küçükken bacayı boynuma kadar kazardım.

Çocuk Tom Dacre usturayı görünce ağladı,
Yünü koyun sırtı gibi kıvrılmıştı.
"Dinlemek! - Ona söyledim. - Kel olsan daha iyi olur,
çünkü sarı saçların beni şaşırtmıyor."

Sonunda sustu; ve aynı gece
bir Rüya görüyor, bir rüya, Tom Dacre, saç-saç!
İşte bin tabut, zifiri karanlık,
Bin baca temizleyicisi döşendi içine.

Orada bir melek uçuyor, parlak bir anahtarı vardı,
Onunla bir tabut açıyor, bütün ölüler kalkıyor;
Ordu yeşil bir çayırdan atlıyor,
Nehre atlıyor, Tanrım, git! ve iyi yıkanıyorlar.

Hörgüçlerini bırakıyorlar, çıplak ve bembeyaz
Biniyorlar bulutların arasında, rüzgarda gevezelik ederek;
Melek diyor ki: “Tom! uslu dur
ve onu gör, seni Tanrının oğlu olarak kabul ediyor.”

Tom uyandığında hava zifiri karanlıktı;
Hey, işe gidiyorum! bir süpürge ve bir çanta mevcuttur;
Şafak acı verebilir, Tom ıslıkla cevap verir;
İş yerinde meşgul! asla korkmana gerek yok.

(István Kormos)

 

KAYIP OĞLAN

Babam, babam, neredesin bu kadar acelen,
Uzatma adımlarını,
Konuş, konuş, babam, küçük oğlum,
Çünkü yoksa kaybolurum.

Gece karanlık, babası yok,
Küçük çocuk çiy ile dolu,
Çalılıklar derin ve giderek daha çok ağlıyor,
Ve sis uçup gidiyor.

(Gyula Teller)

 

ÇOCUK BULUNDU

Bozkırda,
gezgin bir hayalet tarafından aldatılan kayıp çocuk Ağlıyor ama Tanrı onunla birlikte yürüyor ve şimdi orada
babası gibi Beyazlar içinde duruyor .

Onu önünde öper, sonra elinden tutar ve
küçük oğlunu arayan solgun, solgun, vadide ağlayan
annesine götürür .

(Gyula Teller)

 

GÜLEN ŞARKI

Orman yeşil olduğunda, yapraklar güldüğünde,
Csengő'de akan dere güler;
Neşeli ruhumuz göğe doğru mırıldanıyor,
Ve tepe gülüyor onun sesine;

Çayır saf yeşiliyle gülerken,
Çekirge sahneye gülerek çıkarken,
Ve Emmuska, Zsuzsi, Marika'nın
sevimli küçük ağzı şarkı söylerken: hahaha!

Ve eğer bir kuş serinde oturuyorsa, taze, gülüyorsa,
Ve masanın üzerinde kirazlar ve cevizler varsa -
Gelin, mutlu olun, Dali'nin korosu neşe kahkahalarına yükselecek
: hahaha!

(Agnes Gergely)

 

BİLGELİĞİN ŞARKISI

Tatlı rüya, şemsiyen
Altın bebeği gizleyin,
Gevezelik eden dereyi
Mutlu ay ışığının içinden geçirin.

Hayal et, kabarık kaşların
Çevreliyor bebeği,
Rüya meleği, aşk,
Sallan çocuğumun üzerinde.

Gecenin vefalı gülüşleri,
Sevincimin üzerine in,
Vefalı anne gülümser,
Gecenin sihirbazları.

Güvercin ötüşen iç çekişler,
Hayalinin peşinden koşmayanlar.
Gülümsemeler, kanat çırpışlar,
Güvercin coo büyücüleri.

Sivrisinek, sivrisinek, bebek,
Bu dünyanın hayali, gülümsemesi;
Sivrisinek, sivrisinek gece boyunca,
Annen senin için ağlarken.

Canım, yüzünde
azizin resmini okudum.
Şimdi senin gibi bebeğim,
Yaratıcı benim için ağladı.

Anlıyorum, sen de anlıyorsun, herkes için,
Beşiğe sığdığında.
Resmini görebiliyorsan:
Cennet yüzü sana gülümsüyor.

Sana, bize, bana,
Bebek oldu bir zamanlar,
Gülen bebek ise
Cennetin ve yerin barıştırıcısıdır.

(Sándor Weöres)

 

İLAHİ ŞEKİL

Merhamet, İyilik, Sevgi ve Barış... - Dünyevi keder
bu dört mutlu erdemin önüne
kaç tane yarım kalmış dua
gönderir .

Çünkü bu mutlu dört erdem
, nazik Babanız olan Rab'dir
ve bu mutlu dört erdem,
İnsan, Aile'dir.

Merhamet insan kalbidir,
İyilik dünyevi bir bedendir,
Sevgi gök-yer yüzüdür
ve Huzur da dünyevi bir gömlektir.

Çünkü herhangi bir gökyüzü altında dua eden
fakirdir,
göksel ve dünyevi varlıklara
, yani dört erdeme tapar.

Yahudi? Türkçe? Pagan mı? İnsan Figürünü
Seviyorum !
Barış ve Merhametin olduğu yerde,
Tanrı da orada yaşar.

(László Kardos)

 

PERŞEMBE KURBAN

Kutsal bir perşembe günüydü: masum küçük mavi
Ballagt'lar ikişer ikişer - hepsi kırmızı, hepsi yeşil, hepsi mavi -
Önlerinde beyaz çubuklarla iki grileşen kilise adamı balagosu -
Thames Nehri'nin köpüğü gibi St. Paul Katedrali'ne aktılar.

Ne kalabalıktı, bin tane Londra çiçeği!
Orada gruplar halinde parlaklıkla, alevlerle dolu bir şekilde oturuyorlardı!
Kalabalığın uğultusu ama çok az bir kısmı;
Erkek ve kızların ellerinden oluşan masum bir orman gökyüzüne doğru uzanıyordu.

Ve şimdi sesleri bir kasırganın gücü gibi yükseldi,
Cennetin uyumlu kükremesi gibi yükseldi.
Aralarında fakirlerin üvey babaları, birkaç nazik ihtiyar oturuyordu;
Merhametli ol, asla melekleri kapından uzaklaştırma.

(László Kardos)

 

GECE

Alacakaranlık yıldızı doğuyor,
Güneş kurban ediliyor;
Artık kuş boğazı yok.
Yatağımı nerede bulabilirim?
Daldan bir gül gibi,
Göğün çardağından Ay
parlıyor geceye
ve sadece gülümsüyor.

Yeşil çayır, tatlı koru,
Koyunların neşesi, Allah korusun!
Sürülerin otladığı yerlerde artık melekler
huzursuz ayaklarla yürüyor. Seni
asla solmayan
bir sevinç seli
ile kutsuyorlar
.

Kabarık yuvaları korurlar,
Rüzgârlı birçok kuşu,
Mağaralarda uyuyan yerleri:
Av hayvanına zarar gelmesin;
Ve ağlayan birini bulurlarsa,
Yatakta
sallanarak uykuya dalarlar,
Szendere için nöbet tutarlar.

Bir kurt av için ulusaydı,
Gözyaşları akardı,
Susuz öfkelerini söndürürlerdi,
Keşke sürü yaşasaydı!
Ama lütuf almayanlar,
Ruhu alırlar,
Uzun zamandır vaat edilen göklere koşarlar .

Orada aslanın gözleri
yanar, Altın gözyaşları döker,
Orada yumuşar katı kalbi,
Yürür sürünün arasında,
Ve der ki: "O
iyiliktir, Mükemmellik
bizden hastalığımızı ve kana susamışlığımızı silip süpürmüştür
.

Kuzu, artık
seninle burada otlayabilirim, biraz kestirebilirim, ağlayabilirim,
senin isminle akraba olanlardan
bahsedebilirim .
Çünkü hayat suyunda
yelem altın oldu,
Ben sürüyü korurken tellerim parlıyor ."

(Magda Szabo)

 

BAHAR

Filo, hepiniz
tekrar konuşun!
Kanat sevinci,
Işık seli;
Kuş
yıl onu selamlayana kadar Völgy'ye,
Fölsuhan
Vidoran'a, Vidoran'a, vidoran'a gider.

Küçük çocuk,
Hiçbir şey yok canım;
Küçük Bakire,
Saf Ateş;
Horoz ötüşü,
Yüksek sesle,
Çocuk ağzı,
Bağır,
Neşeli, neşeli, yıl gelene kadar.

Barikam,
geliyorum, Boynumu yala, yününü
tutacağım
,
yüzünü
öpeceğim
,
Neşeyle
, neşeyle, yıl gelene kadar.

(Sándor Weöres)

 

DAİKADAL

Yeşil çimenlerde bir çocuğun sesi çınladığında,
Tepenin kahkahası çınladığında,
İçim sessizlik içinde dinlenir,
Ve dışarıda her şey sessizdir.

"Eve gelin, güneş batıyor,
Çiğ düşmek üzere,
Bu kadar oyun yeter, evinize gidin çocuklar,
Yarın sabaha kadar."

"Biraz daha oynayayım, yukarıda gökyüzü parlak,
gündüzleri kim uzanır ki?
Ve küçük kuş hâlâ gökyüzüne uçuyor
ve tepeler vahşi hayvanlarla dolu!"

"Eh, güzel, ama yalnızca ışık sönünceye kadar,
sonra eve, yatağa, tamam mı?" -
Herkes koşuyor, bağırıyor, gülüyor
ve arada sırada tepe yankılanıyor.

(Gyula Teller)

 

BEBEK KEYFİ

"Ah, benim adım yok.
Henüz iki günlüktüm."
Sana ne diye hitap edeyim?
"Sevincim sonsuz.
Benim adım çok güzel."
Mutluluk sizinle olsun.

Tatlı zevk.
İki gün zar zor yaşadı.
Güzel, teşekkür ederim.
Sadece gülümse,
sadece şarkı söylüyorum.
Seninle güzel olsun!

(István Jánosy)

 

RÜYA

Meleklerin koruduğu bir gecede
Rüyam üzerime gölge düşürdü:
Orada çimenlerin arasında uzandım,
Kaybolmuş küçük bir karınca geldi,

Yorgun, paniğe kapılmış, düşmüş
Gezgin, üzerine gece çökmüştü; Şikayetini
karınca hendekleri ve çalılıklar arasından iletti
:

"Küçük hindiler ağlar mı?
Babalarının iç çekişini duyabiliyorlar mı?
Şimdi arıyorlar: neredeyim;
Şimdi sadece saklanıyor ve ağlıyor."

Acımadan bir gözyaşı döktüm.
Ve ateş böceğinin ışığı yandı;
Bir soru soruldu: "Hangi kartal
gece kuşunu çağırır?"

Yürüyorum, dünyevi kuyruklu yıldız,
Gece böceği daireler çizerken:
Onun gürültüsüyle yönlendirileceğim;
Kaz, küçük gezgin, evine.”

(Dezső Tandori)

 

BAŞKALARININ ACI

onun üzüntüsünü hissetmeyebilir
miyim ?
Birinin acı çektiğini görüp
onu rahatlatmayabilir miyim?

Başka gözlerde yaş görünce
onun üzüntüsünü paylaşmayayım mı?
Babanın ağlayan küçük
oğluna bakın ve onun yanınızdan geçmesine izin vermeyin mi?

fetüsü tedirgin olup ağlarken
sessizce oturabilir mi ?
Hayır, hayır, olamaz,
asla olamaz.

Ve gittiği her yere bir gülümseme saçan,
Küçük bir kuşun
acı ve endişeyle cıvıldadığını
Ve küçük birinin acı içinde şarkı söylediğini duyan:

Yuvasının başında oturup
yüreğinin acısını dindirmez mi belki?
Ya da küçük beşiğin üstünde
çocuk gözyaşları dökmüyor musun?

Peki gece gündüz onun yanında oturarak
gözyaşlarını silemez mi?
Hayır, hayır, bu olamaz,
bunu asla yapamazsın.

Sevincini paylaşarak,
neredeyse yeniden küçük bir çocuk olacaksın,
Bir boo uzmanı olarak,
Acımızın yarısını taşıyor.

Ve iç çekerken
Yaratıcının orada olmadığına inanma,
Ağlarken de
Yaratıcının yakın olmadığına inanma.

Sevincini aşılıyor içimize:
Dertlerimizi eziyor,
Biz rahatlayıncaya kadar
yanımıza oturuyor, bizimle birlikte ağlıyor.

(István Tótfalusi)

 

 

DENEYİM ŞARKILARI

(1794)

GİRİİŞ

O zaman dinle! Ozan Konuşuyor!
Geçmişi, bugünü, geleceği gören,
Kadim ağaçlar arasında seslenen Kutsal Söz'ü
hâlâ duyan ,

Ve aldanmış ruhlara
Ağlıyor akşam ayazı çöktüğünde,
Kasvetli gökyüzünün
efendisi olmak için
, Solan ışığı yeniden canlanırken!

"Geri dön, geri dön
ey Toprak, çimenlerden göğe bak,
Gece yorgun,
Ve
şafak ağır, derin uykusundan geliyor!

Bu kadar veda yeter!
Gitmemelisin!
Waterside, şeker
Csillagsúgár
güneş doğana kadar senindir.”

(Agnes Gergely)

 

DÜNYANIN CEVABI

Dünya yukarıya bakıyor. Her yer
gece, korkutucu, ışıksız.
Sessizlik taşlaşır,
Sonbaharın buklelerinde yalnızca acı ve korku yoğunlaşır.

"Su kenarı benim hapishanem,
Kötülüğün kötü parmakları,
İnliyorum zincirin,
Donmuş kayıtsızlık!
Ve ataların babası yukarıda ağlıyor.

Hıçkırık, mutsuz!
Aldatıcı, vahşi, bencil bir korku! Arzu
, prangalarına rağmen
genç bakireleri nasıl ateşliyor?

Sarhoşluğunu gizliyor mu
Yeni yeşeren güzel bahar mı?
Güneş batsa çiftçi
karanlıkta, kör gecede ekime devam eder mi?

Kırın bu zincirleri,
demirin dişleri köküne kadar kesilsin!
En sinsi,
kahrolası Rút:
özgür aşkların katili.”

(Agnes Gergely)

 

ÇAKIL VE ÇAKIL

"Aşk
kendi iyiliğinin peşinde koşmaz, kendini umursamaz,
Ama başkalarına tatlı bir ferahlık verir,
Ve Cehennemin üzerine Cenneti kurar."

Küçük Goröngy böyle şarkı söyledi,
Bir canavarın ayağıyla tekmeledi,
Ama deredeki çakıl taşı
bunu onun şarkısına işledi:

"Aşk ancak
tutkusunun peşinden gider, başkalarını sevindirir,
başkalarına sıkıntı verdiğinde sevinir
ve Göksel Çemberde Cehennem inşa eder."

(György Somlyó)

 

PERŞEMBE KURBAN

Bu Tanrı'nın meselesidir,
eğer Kenan neredeyse,
Çocuklarınızın çoğu fakirse:
Tefecilikten zarar mı edeceksiniz?

Ağlama sesi, titreme:
Şarkı olabilir mi? Bir mutluluk şarkısı mı?
Acıktınız mı küçükler şarkı söylüyor?
Ah bu ülkenin sefaleti.

Gyatra'nın güneşi parlamıyor,
Hayat veren topraklar yok,
Yollarında dikenler:
Burada sonsuz kış yaşıyor.

Çünkü yağmurun güzel olduğu yerde,
Güneş çarpık gülümsemez,
Açlıktan ölen bebekler olmaz,
Açlıktan kalpler ezilmez.

(Dezső Tandori)

 

KAYIP KÜÇÜK KIZ

Geleceği görebiliyorum,
ondan kehanet ediyorum:
Dünya uyanacak
(Bunu kalbinize kazıyın!)

Kalkar,
efendisi olan O'nu arar.
Sonra çöl,
göğün altında bir bahçe olur.

*

Güney gökyüzü nerede
Solmayan gökyüzü
Güzel Ryka orada yatıyordu .

Yürüdü, kalktı, dolaştı,
Yabani kuşların şarkı söylediği yerde,
Sadece yedi yaz yaşadı,
Küçük Ryka korkuyordu:

"Hayal et, etrafıma gel,
Ağaç, eğil üzerime,
Babam ve annem ağlıyor:
Bu kız nerede uyuyabilir?

Küçük çocuğunuz
çölde kaybolmuş ,
Anne ağlarken Ryka nasıl uyuyabilir !

Kalbin çok acıyorsa
ben de uyuyamam.
Annen uyuyakaldıysa
Ryka, mobilyaları bırak.

Kaşları çatık bir gece,
Vahşi doğa, derin,
Lambam ay olsun,
Yeter ki gözlerimi kapatayım."

Ryka sinsice sindi
ve çevresinde
Büyük yırtıcılar,
Vahşi mağara sakinleri duruyordu.

Görkemli bir aslan
küçük kıza baktı,
yavaşça onun etrafında dolaştı
ve kutsal toprak sevindi.

bir leoparla bir kaplan
oynuyordu,
Yaşlı aslanın altın yelesi başının üstünde sallanıyordu
,

Bakire göğsünü yaladı
ve boynuna saçtı
- Ateşli gözleri yanarken -
Yakut gözyaşları,

Bu arada büyük dişi
güzel organlarını ortaya çıkardı
ve bakire-çıplak kızı
mağaraya götürdü.

(Sabah Anna)

 

BULDUĞUM KÜÇÜK KIZ

Zengin ebeveynler gece boyunca Ryka'yı arar
:
Derin vadi sessizdir,
çöl ağlar.

Yuhalanarak ağladılar,
Kederle sıkışıp kaldılar,
Yedi gün boyunca el ele
gezegenin vahşi yollarında.

Yürek burkan bir gölge altında
yedi gece uyuyorlar ,
Uykularında kız ağlıyor,
Açlıktan sararmış,

Yolsuz bir yolda yürür,
Hayal edilen görüntü kaybolur,
Ölürken ağlar ve ağıtlar çeker,
Sadece zayıfken gezinir.

Huzursuzluktan,
Kaygılı uykudan
Zavallı ananın ağlaması,
Bacakları artık dayanamıyor.

Rabbi,
karısını yay üzerinde taşır,
Önlerinde de
aslan gövdesi vardır.

Yürek koşuyor,
Dönüş yok,
Koca yele önünde çöktüler .

Ganimetini
kokluyor , mutlu,
Yalanan elleri
onlarla birlikte sessizce duruyor,

Onun iri gözlerine baktılar...
Ve ne sürpriz!
Karşılarında duran Hayalet,
Altın Zırhlı Kral.

Elinde bir taç,
Golden'ın omuzlarına bir çağlayan
altın saç düşüyor,
Kalplerinden ilgi düşüyor.

"Beni takip et!" - ve sesi nazikti.
Onları nazikçe aldı: -
"Ağlama,
kız benim sarayımda sadakatle uyuyor."

Bakire bir vizyon olan
harika Lideri takip ettiler : Ve gördüler: kızları orada
Kaplanlar arasında uyukluyordu .

Hala yaşıyorlar orada,
ıssız bir vadide,
Bir kurt havlıyor, bir aslan kükrüyor,
Ama korkmuyorlar.

(Sabah Anna)

 

DADININ ŞARKISI

Çayırlardan çocuklar bağırdığında
Ve vadi bir şeyler fısıldadığında,
Gençlik canlanıyor zihnimde
Ve ben sararıyorum.

Eve gelin çocuklar, güneş batıyor,
Gecenin çiyleri çoktan yükseliyor;
Gündüzleri güneşin altında oynayarak uçuyor,
Kış ve gece burada pusuya yatmış.

(Agnes Gergely)

 

Baca Süpürgesi

Acı kardelenlerin arasında
küçük siyah bir nokta inliyor ve inliyor.
"Hey, baban nerede, hey, annen nerede?"
"Kiliseye gitti, Tanrı'ya ibadet etti.

Çünkü yazın parladığında sevinmiştim,
Kışın selinde neşeli olduğum için, İki annem ve babam
beni ölümün alayına sakladılar
Ve bana feryat etmeyi öğrettiler.

Ve ben mutlu bir şekilde dans edip şarkı söylediğim için,
O anlamıyor, incindiğimi düşünüyorlar
ve şimdi Tanrı'yı, kralı, rahibi kutsuyorlar -
Böylece cennet dünyevi sefaletten inşa edildi."

(Dezső Tandori)

 

HASTALARIN GÜLÜ

Ben hasta bir çiçeğim:
Bir gece fırtınasının kanadındaki
görünmez bir solucan,
yapraklarımdan birine saplandı;

Bana yatak yaptı,
Güzel karmin kucağıma,
Ve şimdi onun karanlık aşkı
beni gizlice öldürüyor.

(Géza Képes)

 

SİNEK

Küçük sinek,
Yazını
kırık aptal elimin
altında oyna.

Ben de
senin gibi değil miyim, zavallı? Sen
de benim gibi insan değil misin ?

Kör bir el vuruncaya kadar
dansı, şarkıyı, balı
da severim .

Bilinç hayatsa
ve ışınsa
Ve bilinçsizlik
ölümse:

O zaman
mutluyum Ol,
Yaşasam da,
Ölsem de.

(Lőrinc Szabó)

 

MELEK

Bir rüya gördüm, ne bilmece!
Ben bakire bir prensestim,
Bir melek tarafından korunuyordu, göksel bir dal,
Bana zarar gelmesin.

Ve gözyaşlarım durmadan aktığı için,
Sildiler iki gözümü,
Aktı gözyaşlarım, çabuk bir sel,
Sevincimi sakladım.

Sonra uçup gitti, kaçtı;
Gül sabahıyla aydınlandı;
Gözyaşı ve korku kokusu aldım
Darda, silahım kan oldu.

Ve hızla geri döndüğünde,
mızrak çoktan kan kurtarmıştı,
Çünkü gençliğim uçup gitmişti,
Ve buklelerime kar yayılmıştı.

(Pál Vámosi)

 

KAPLAN

gecelerin ormanındaki
ışık bulutu ,
O canavarca ve güzel boyunu sana hangi el verdi ?

Hangi derinlikte, gökyüzünde ve manzarada
Gözlerin körce parladı?
Ateş yakmak tehlikeli midir?
Tutacak bir el var mıydı?

Kalbinin kaslarını ne kandırdı
Ve hangi omuz onu büktü?
Ve dövdüğümde, güç var mıydı,
Eller ve ayaklar, meydan okumada umursamaz mıydı?

Çekiç var mıydı? ve bu bir zincir mi, daha fazlası mı?
Beyniniz hangi fırında kaynadı?
Bir örs var mıydı? Katilin basınına meydan okuyan vahşi bir klip var mıydı ?

Yıldız ışığı nasıl alevlendi
Ve gökyüzünün ıslak gözyaşları düştü,
Yaratıcın sana gülümsedi mi?
Kim kuzu yaptı?

gecelerin ormanındaki
ışık bulutu ,
O canavarca ve güzel boyunu sana hangi el verdi ?

(Dezső Kosztolányi)

 

KAPLAN

Kaplan! Kaplan! Gecemizin ormanında
sarı bir alev,
Hangi sonsuz el
senin korkunç simetrini şekillendirdi?

Hangi çukurlar, hangi gökler
aydınlandı gözlerin?
Nasıl bir savaş kahramanı kanatta yükseldi,
Kim bu ateşe dokunmaya cesaret etti?

Hangi omuz ve hangi sanatçı
Fonta kalbinizin teli? Ve
kalbin ilk attığında
hangi kolların ve bacakların vardı?

Ne tür bir değirmenci? hangi ütü?
Beyniniz hangi ocakta kaynadı?
Hangi örsün üzerinde, hangi kavrama
Kırıldı senin öldürücü terörün?

Ve bitirdiğinde,
Efendin sana gülümsedi mi?
Onun beklediği kişi sen miydin?
Kuzu'yu kim yaptı?

Kaplan! Kaplan! Gecemizin ormanında sarı bir alev
,
Korkunç simetrini hangi sonsuz el şekillendirdi ?

(Lőrinc Szabó)

 

SEVGİLİ GÜL AĞACIM

Bana doğru dallanan çiçek,
Mayıs güzelliği, kendini sundu;
"Çok güzel bir gül ağacım var" dedim,
pahalı çiçeğe ihtiyacım yoktu.

Sonra sevgili Fács'ın yanına gittim:
Onu gece gündüz koruyorum;
Ama kıskanç yüz çevirdi,
Ve bugün benim zevkim sadece diken.

(Agnes Gergely)

 

Ah AYÇİÇEĞİ

Ah ayçiçeği, sıkıldın bu dünyadan
Ve sadece güneşin adımlarını takip ediyorsun,
Işık dolu bir gökyüzü hayal ediyorsun,
Bu gezginin hedefi nerede olabilir:

Nerde Genç Adam, hepsi mezara kadar ölenler,
Nerde karlarla kaplı,
Ayçiçeğimin aradığı manzaraya hasret yükselen Meryem Ana.

(Dezső Tandori)

 

Zambak

Alçakgönüllü Gül uzatır dikenlerini,
Dindar koyun korkunç boynuzlarını;
Parlak ve güzel Zambak mutludur:
Kork, diken onu lekelemez.

(Géza Képes)

 

AŞK BAHÇESİ

Aşk Bahçesi'ne gittim;
Ve gözlerimin beni yanılttığını düşündüm:
Kayıp yeşil oyun alanımın ortasında bir şapel vardı .

Kapısı kapandı, üstünde
Yasak Söz;
Ve bahçeye baktım:
Ne kadar kıymetli çiçekler vermiş;

Artık bütün yataklar mezardı,
Mezar taşı ormanı bakıyordu;
Rahipler gecenin karanlığında dolaşıyorlardı,
Dikenler ve ısırganlar, arzulayacak hiçbir şeyim yoktu.

(Dezső Tandori)

 

KÜÇÜK TAVUK

Anne, kilise sadece sert bir buzdağı,
Jószagu barı benim tatlı mekanım;
Övmek gerekli mi? iyilik kucağıma düşüyor;
Pek çok yüksek cennet sakini bunu anlayamıyor.

Ama bu ancak kilisede büyük bir birayla,
çıtırdayan bir ateşle, bu tür bir neşeyle olur!
Dua için güzel bir kutsal şarkı söylerdik,
mümkün olduğu kadar uzun süre kilisede kalırdık.

Sözlere susamış rahibimiz içer,
Hiçbir kuş bizim çatladığımızdan daha güzel çatlayamaz;
Jo Tántorgó Teyze'nin sonsuza dek saygılı imajı
artık kayıp yavru köpeklere, oruca ya da eğlenceye bakmayacaktı.

Üstümüzde
Tanrı, iyi bir baba gibi şakacı zevklerimize başını sallıyordu;
Sarhoş Şeytana hırlamaz,
İçtirir, öptürür, cübbe giydirirdi.

(István Kormos)

 

LONDRA

Thames nehrinin kıyısına yakın
bir ara sokakta yürüyorum
Ve her yüzde bir işaret titriyor,
Günah ve kederle gölgelenmiş bir işaret.

Bir çocuk sesinden korktuğunda şarkı söyler,
Ve bir adamdan acı çığlıklar attığında,
Şikayetlerden, küfürlerden, çınladığında,
Mantığın prangaları konuşur.

Baca temizleyicisinin sesi yükseliyor,
Kiliseyi terörize ederek yükseliyor,
Paralı askerin sesi sarayların duvarlarındaki kan gibi ufalanıyor.

genç bir fahişenin
bir bebeğe lanet okuduğunu ve çürümüş eşlerin önünde vebaya seslendiğini
duyuyorum
.

(Miklós Radnóti)

 

İNSAN ÖZÜ

Aramızda
hiç kimse aç olmasaydı merhamet olmazdı ;
Ne de İyilik, eğer bizim gibi dünyanın oğlu da
mutlu olsaydı.

Barış karşılıklı korkudur,
Bencil sevgi kabarır,
Gaz'ın elinde kurnazlık pusuya yatar,
Zehirlerini özenle serper.

Kutsal korkuyla oturuyor,
Etrafındaki toprak gözyaşlarını içiyor:
Alçakgönüllü Terör ayaklarının altında kök salıyor .

Ve
kasvetli Sırların gölgesi çoktan düşüyor kafasına,
Ve Sırların üzerinde Tırtıl ve Sinek
hayatlarını besliyor.

Ve Günah'ın meyvesi orada saklanır,
Kırmızı ve tatlı: tadabilirsin,
Ve gölgenin tamamen kör olduğu yerde, orada
bir çift kuzgun bir yuva kurmuş.

Toprağın ve suyun tanrısı yola çıkar,
Bu Ağacı arar, arar, Ama
bu Ağacın İnsan Beyninde büyüyüp büyümediğini boşuna arar .

(László Kardos)

 

BEBEĞİN HÜZÜNÜ

Babam ağladı, annem feryat etti,
Ve hip-hop, bu zorlu dünyadayım,
Küçük, sızlanıyorum,
Sisin içinde saklanan bir elf gibi.

Babamın kolunu okşuyorum,
bezlerimle kavga ediyorum,
Ama boşuna yoruluyorum,
annemin göğsüne somurtuyorum.

(Magda Szabo)

 

ZEHİR AĞACI

Öfkem iyi bir arkadaşıma düştü:
Sana anlattım, o yüzden bitti.
Düşmana karşı öfkem alevlendi:
Bu konuda hiçbir şey söylemedim, geçmedi.

Büyüdü - Korkudan sularım -
Sürekli gözyaşı seline kapılıyor;
Güneş ışığı gülümsüyor orada
Ve yumuşak, aldatıcı hileler.

Gündüz ve gece boyunca büyüdü
ve dalda elmalar parladı;
Düşmanım onu gördü: ışık,
Ve o bunu biliyordu, benimki bile,

perdeli gece mevsiminde
bahçe duvarını aşarak kaçtı ,
sabahleyin onu bir ağacın dibine uzanırken neşeyle görebiliyorum .

(Agnes Gergely)

 

KAYIP KÜÇÜK ÇOCUK

"Başka hiç kimse sana
senin kadar sadakatle saygı duymuyor ve sevmiyor
ve senden daha büyük birinin olduğunu
kimse anlayamıyor.

Sen, kardeşim, sevgili babam,
seni daha fazla sevemem, seni
ekmek kırıntılarını gagalayan küçük bir kuş gibi seviyorum ."

Rahip küçük çocuğu duyar
ve körü körüne onu saçlarından yakalar,
Ceketinden sürükler
ve hepsi papazın ne kadar bilge olduğuna bakar.

Mihrabından şöyle vaaz ediyor:
"Şeytan bu küçük çocuğun üzerinde oturuyor,
Aklıyla ölçüyor, inancımız
en kutsal sır olmasına rağmen."

Çocuk ağlar, bir soru duymaz,
Anne babası boş yere ağlar,
Bedeni sadece bir gömlekle örtülü,
Elleri ve ayakları demirlidir.

Ve kutsal yerde yanıyorlar,
Geçmişte burada pek çokları yakıldı,
Anne babalarının mezarları boşuna,
Bunu yapabilir misin Albion?

(Pál Vámosi)

 

KAYIP KÜÇÜK KIZ

Bir gün okuyacaklar:
- Bu yazı utanç verici bir gerçektir! -
Ne kadar insanlık dışı olduğunu anlayacaklar! -
Tatlı aşk bir günahtı.

Altın bir zaman vardı,
Kışın hiç gelmediği yerde,
Bir genç adamla tatlı bir kızın
Kutsal ışığın baharında
Çıplak olarak sevindikleri onun ışınlarında.

Genç aşıklar,
Birbirlerini buldular,
Aydınlık bir bahçenin kucağında,
Kutsal ışığın
gecenin perdesinden sızdığı yerde.

Orada, güneşin doğduğu yerde,
Oynarlar çimenlerde,
Anne babası uzakta,
Yabancı gelmez,
Ve büyür kızın cesareti.

Öpücüklerden yorulduk,
Ve yeniden öpücüğe ihtiyacımız var,
Gecenin sessizliği
derine çöktüğünde
Ve yorgun gezginin gözyaşları titrediğinde.

Kız eve dönüyor,
Babası yakışıklı, beyaz,
Ama onun nazik sözleri
İncil gibi -
Ah, ne kadar titriyor nazik Ona!

zayıf ölmek üzereyken
şöyle diyor :
Ah korku!
Ah canım aşkım!
Gri başımı titretiyorsun.

(Sabah Anna)

 

TIRZA'YA

Ölümlü Rahim'in doğurduğu herkes,
Sonunda Dünya'ya karışacak,
Yaşamı silkelemek için:
O zaman ben seni ne yapayım?

Utanç ve Gurur tarafından yaratıldı cinsiyetimiz,
Sabah açılmak, akşam düşmek;
Ancak bu bir rüyaya dönüştüğünde Ölüm,
üzüntü ve çalışmanın yükü onu beklemektedir.

Sen benim ölümlü yarımın annesisin,
Kalbimi nefretle karıştırdın, Ve
kendini kandıran gözyaşlarının frenleriyle duygularımı esir tuttun
:

Konuşmaya ruhsuz bir külçe verdin
ve bu Ölümlü Varlığı aldattın.
İsa beni kurtardı,
peki ben seninle ne yapacağım?

(György Somlyó)

 

OKUL ÇOCUĞU

Yaz aylarında uyanış ne güzeldir,
Dal ardıçkuşu sallandığında;
Uzaktaki avcı borusunu çalıyor ve
Csíz şarkısını benimle söylüyor,
Ah, tatlı arkadaşlık!

Ama bir yaz sabahı yapılan okul gezisi,
ne yazık ki güzel olan her şeyi mahvediyor;
Pek çok gözün izlediği ve her şeyin çağrıldığı yerde,
küçüklerin günü
yalnızca bir iç çekiş ve korkulu bir endişedir.

Ah! Bazen umutsuzluk beni bunaltıyor
Ve kaygılı saatler yaşıyorum,
Kitap beni asla rahatlatmıyor
Ve bilgi korusu
Sadece kasvetli bir sağanak tarafından parçalanıyorum.

Mutlu olan kuş şarkı söylüyor,
ızgarayı mı yedi?
Çocuk bile korkarsa
kanatlarını o kadar genç açmıştır ki,
Güzel, yumuşak bir baharı hatırlarsınız.

Ah, ailem, çiçek kırıldığında
Ve rüzgar yaprakları parçaladığında,
Ve Mayıs ayında tomurcuklanan dal
neşeli küçük çanlarına dönüştüğünde
Endişe ve özen,

Şubeye yaz eğlencesi mi geliyor?
İyi meyve veriyor mu?
Nadas arazisinden ne topluyoruz?
Kış rüzgârı üzerimize hiç esmese , olgunlaşmayı kutsayacak mıyız ?

(Eszter Tóth)

 

AGG BARD'IN SÖZÜ

Güzelliğin çocuğu, gel,
Ve bak, şafak açtı gökyüzüne:
Hakikatin gençliğinin sureti.
Kavgalar ve mantık bulutları:
Şüphe, karanlık tartışmalar çoktur.

Yanlış yol ebedidir,
Dolaşmış bir köke basar ayak.
Ah, kaç tanesi başarısız oldu!
Geceleri tökezleyerek cesetleri avlarlar, Başları
belada, bilmeden yaşarlar,
Ve - dünya olmadan kör olarak - başka birine liderlik etmek isterler.

(István Tótfalusi)

 

İLAHİ GÖRÜNTÜ

Zulüm: insan kalbi,
Kıskançlık: insan görüntüsü,
Terör: tanrı-insan formu,
Sır: insan kıyafeti.

Erkek kıyafeti: dövme çelik,
İnsan figürü: fırın ve bayrak,
İnsan görüntüsü: kapalı fırın ağzı,
İnsan kalbi: aç boğaz.

(Sándor Weöres)

 

 

EL YAZMA ŞİİRLERİ VE PARÇALARI

AŞKINIZI İTİRAF ETMEYİN

Aşkını itiraf etme,
Kimseye duyurma;
Çünkü hafif rüzgar
fark edilmeden, fark edilmeden süzülüyor.

Sana söyledim, söyledim,
Bayrak gibidir aşkım,
Korkuyorum, üşüyorum, titriyorum -
Ah, terk etti beni.

Ve uzağa bile gitmedi,
Oraya bir gezgin geldi,
Fark edilmeden, fark edilmeden -
Onu da yanına aldı.

(Pál Vámosi)

 

 

KIYIYA UYUYORUM

Kıyıya uzandım:
Saz aşkı susturur.
Islak düdüğün derisinde
Ağla, ağla.

Çölde
deve dikenleri ve dikenler başıboştu;
Hepsi düğümlendi
ve sonsuza kadar bakire kaldılar.

(Sándor Weöres)

 

ALTIN ŞAPEL

Altın bir şapel gördüm,
Oraya kimsenin giremeyeceği, Ve
birçok insanın dışarıda durup feryat ettiğini,
Ağladığını, ağladığını, diz çöktüğünü.

Ve şunu gördüm:
kapının beyaz sütununa dolanmış bir yılan,
Ve daha yükseğe, daha yükseğe, daha yükseğe sürünerek,
Altın halıyı çekerek,

Ve kutsal mermer levha boyunca
orada durdu, boylu boyunca,
Yakutlar ve incilerin arasında,
Ve saf sunağa ulaştı,

Şarap ve ekmek üzerine Mergé'yi
tısladı :
Bira arıyordum ve
domuzların arasına düştüm.

(György Somlyó)

 

ŞEFTALİ KEK İÇİN İSTENİLEN ŞEY

Bir kabadayıdan şeftalili akşam yemeği istemek:
Sadece gökyüzüne bakıyor,
diyorum bir bayana, yatak sesleniyor,
Ve kum kokuyor.

Ama şimdi bir melek uçup gidiyor,
Serseme göz kırpıyor
Ve kadına gülüyor,
Konuşmuyor, meyve
onundur, alıyor,
Ve hâlâ bakire olan kadın da
onun yanına yatıyor.

(Gábor Görgey)

 

DUYDUM

Şafaktan beri duyuyorum,
Bir Melek şarkı söylüyordu:
"Merhamet, İyilik, Barış
Dünyanın sığınağı."

yeni biçilmiş samanların
arasında yankılandı , ta ki gece
balyaların üzerine derin
bir gölge düşürene kadar.

Ve bir şeytan
Reketyesi ile hanımeli arasına tükürdü: "
Fakirlik ve sefaletin olduğu yer dışında merhamet yoktur ;

bizim gibi dünyanın bütün çocukları mutluysa,
İyiliğe gerek yoktur ."
Ve güneş hızla battı
ve gökyüzü huysuz görünüyordu.

Şiddetli yağmur yağdı,
Tohumları dövüyor, Acıdan
Merhamet, İyilik, Huzur yeşeriyor .

(László Kardos)

 

BİLGELİK ŞARKISI

Sivrisinek, sivrisinek, güzel bebek,
Gece neşesinin hayalini kuruyorum.
Húnyj, húnyj: rüyanda
pek çok ağlayan küçük problemin var.

Küçük yaratık,
yüzünde görüyorum eski saçlarını,
Gizli gülümsemeni, neşeni,
Minik hile ordusunu.

Yumuşak bedenini tutacağıma,
Şafak gibi bir gülümseme süzülüyor
Yüzüne ve göğsüne,
Küçük kalbinin dinlendiği yere.

Ah kurnaz entrikacılar,
Uyuyan yüreğine kaçıyorlar!
Kalbin uyandığında
gök şimşeklerle çatlar.

Yanaklarınızı ve gözlerinizi dökün,
Hasat yaklaşırken:
Cenneti ve Yeri bölen sinsi şaka savaşı .

(Amy Karolyi)

 

BEN DE THAMES HALKINA ÖNEM VERİYORUM

Ben de acıyorum Thames halkına,
Ve tutsak hain sularda köpürüyor!
Bérenc bir daha kulağıma fısıldasa,
Akşam korku rüzgarı esmez.

Thames bankası bir zamanlar beni emzirmiş olsa da,
ayaklarıma yem suyu sıçradı:
Ohio, kiri temizle,
ben bir köle olarak doğdum - özgür olacağım!

(Gábor Görgey)

 

GÜZELLİK İÇİN KALKMAK DAHA İYİ DEĞİL

Gece boyunca araba kullanmaktansa
zevk için kalkmak daha iyi değil mi ?
Peki genç, ateşli ve güzel
Tán gün içinde kendinden utanır mıydı?

Yaşlılık ve hastalık
bahçeyi yalnızca geceleri ziyaret eder;
Genç kaleniz ısındığı sürece
güneşle ağacı kaplayacaksınız.

(Agnes Gergely)

 

AŞKIN GÖZÜ KÖRDÜR

Aşk kötülüğe karşı kördür,
Durmaksızın neşeye boyun eğer,
Kaprislidir, geçicidir, asi
ve aklın prangalarını çözer.

Hile bir sır yaratır,
Dikkatle ve incelikle Hajlong,
İlgiye değil her şeye kör,
Ve mantıkla prangaya vurulacaktır.

(Gábor Garai)

 

Kır Çiçeğinin Şarkısı

Dalının yemyeşil olduğu
ormana doğru yürürken ,
bir kır çiçeğinin şarkı mırıldandığını duydum
:

"Karanlıkta uyudum,
sağır bir geceye düşerek
mırıldandım: Korkuyorum
Ve içim zevkle doldu.

Sabahleyin
yüzündeki ateşle savaşmak için yola çıktım,
Yeni bir mutluluk gelsin diye,
Ama sadece küçük düşürüldüm."

(Agnes Gergely)

 

KAR TANESİ

Karlı bir kış sabahı dolaşıyordum.
Kar tanesine sordum - benimle oyna;
Oynadı ve yerinde bir damla su kaldı
- Kötü adam! - kış arkamdan seslendi.

(Gizella Petra-Szabó)

 

ESKİ GERÇEK

Yalnızca rahiplerin kasvetini uzaklaştırın,
Düğün cenazesini uzaklaştırın,
Yalnızca kayıp yeri uzaklaştırın,
Ve tüm sıkıntıları uzaklaştırdınız.

(Gizella Petra-Szabó)

 

MYRTO AĞACI İÇİN

Bir mersin ağacına bağlıyım,
Her taraf çiçeklerle dolu,
Ah, ne kadar hasta, ne kadar zayıf
yatıyorum mersin ağacımın altında.
Sana bağlıyım, ne kadar olduğumu bilmiyorum
, güzel mersinim?

(Gizella Petra-Szabó)

 

SWORD MORD SADECE ŞARKI SÖYLEDİ

Kılıç Mord ovalarında şarkı söylüyordu,
Orak bereketli tarlalarda,
Ölümün şarkısıydı
bu , Ama bu zaferdi.

(László Kardos)

 

ZATEN YIRTILMIŞ İSENİZ

Koparsan ve henüz tomurcuklanıyorsa,
Pişman olursun, acı gözyaşları dökersin;
Ve eğer o an olgunlaşmışsa ama elinden kaçmasına izin verirsen,
gözyaşlarının akışını durduramayacaksın.

(Gábor Görgey)

 

GÖZALTI TOZ YAYIYOR

Kalmak
taze vücudunuza, sallanan saçlarınıza toz yayar.
Bir hedefe ulaşma arzuları
Güzellik ve Yaşamın meyvesini verir.

(Otto Orban)

 

BİR MİRAS

Sevincini kendine bağlarsın:
Kanatlı hayatı kırarsın;
Uçarken onu öpersin:
Onu sonsuzluğun şafağında bulursun.

(Gyula Teller)

 

ZENGİNLİKLER

Sevgilinin gözünde inciler ve yakutlar yanar, Mutlu
kalpler altın yaratır.
Aylak bunların hiçbirini satamaz,
Açgözlü ise hepsini satın alamaz.

(Otto Orban)

 

BİR PAPAZ'A CEVAP

"Neden ders çalışmıyorsun ve bir koyun gibi huzur içinde yaşamıyorsun?"
"Zahmetinin yünümü kesmesine izin verme!"

(Otto Orban)

 

AŞK BENİ SARSIR

Aşk beni korkutuyor,
Çünkü yakıcı bir alevle yanıyor -
Ama nazik bir aldatmaca
Herkesin kalbini kazanır.

(György Vegh)

 

GÜZEL TATLI KAMYON

Güzelin tatlı kaması: jersey,
Csalfa ve gereksiz,
bu güzelin tatlı kaması.

(Gábor Görgey)

 

BAYAN ANNA FLAXMAN'A

Issız bir vadinin çimlerinde küçük bir çiçek büyüdü,
Şekli güzeldi ama solgun ve fakirdi.
Birisi -güneşlenme verandasında duruyordu,
Şanı güneşe düştüğünde-
Ateşin sazlıklarından kalktı ve
küçük çiçeğin yaşadığı çimenlere vurdu,
Ve narin çimlerden ilahi eli
tuttu onu ve sıkıca dışarı çıkardı;
Sonra onu bir dağın tepesine taşıdı:
"Eğer şimdi çiçek açmıyorsan, bu senin hatan."

(Gábor Garai)

 

RUHUM VAHŞİ BİR CANAVAR GİBİ

Ruhum
gece gündüz canavar bir canavar gibi yolumu koruyor,
Işın ruhum
durmadan günahım için ağlıyor.

Yolumuz ölçülemeyecek kadar derin,
Ağladığımız yerde dolaşıyoruz;
Aç, hasretli rüzgarlarda
Ruhum yürür arkanda.

Karda ayak izlerin aranır,
Nereye gidersen git yolun seni götürür,
Kış suyu ya da buz akıp gider.
Tekrar ne zaman geri döneceksin?

Gururlu bir alaycılıkla mı yaptın bunu,
Şafak tehlikelerle dolu,
Ve şüphe, korku
Gecemi gözyaşlarıyla dolduruyor?

Yedi aşkımın hayatı
senin bıçağınla parçalandı.
Gözyaşları, ürpertiler ve donlarla
mermerden bir mezar kazıyorum.

Gece gündüz yedi aşk
ağlıyor mezarlarında durmadan,
Ve yedi aşk daha seviniyor
Yatağımın etrafında meşalelerle.

Geceleri yedi aşk daha
dönüyor Yaslı başucumda Babe için,
Ve acı içinde affediyorlar seni
Her türlü günahı.

Ne zaman gelip
onları teselli edeceksin, yeni hayatın büyüdüğünü?
Ben affedene kadar yaşamaya ve incinmeye ne zaman geri döneceksin ?

"Beni asla ama asla burada görmeyeceksin,
Zafere yanacağım:
Yaşadığın sürece canın benimdir,
Mezarın benimkinden başkası olmayacaktır.

Gökte, yerde, cehennemde
artık dinlenmeyecek,
Geceler gündüzler yenilenecek,
Üzöl, ben de uçacağım."

Sevinç beni bir kadına çektiği sürece,
Cehennemin ağaçlarını kırmadığım sürece, sonsuz
aydınlık hayatıma ulaşamam .

Alayların yüzünden, kalpsiz,
Seni uçurumlarda eziyorum,
Varlığım yeni bir şekil alıyor,
Kaderimin önünde eğiliyorum.

Güzelliği bırakalım,
Cehennem Ağaçlarını Kıralım
ve benimle gel,
Güzel Dünyaları görelim.

Ve sonsuzluk boyunca
ben affediyorum, sen de affediyorsun,
O'nun sözü ağızlarımızda yaşıyor:
"İşte Şarap, işte Ekmek."

(Otto Orban)

 

VOLTAIRE, ROUSSEAU, HEPSİ BOŞUNA

Voltaire, Rousseau, hepsi boşuna,
Bütün gurur ve alaylar boşuna!
Siz sadece tozu dağıtın -
Rüzgar her şeyi geri savurur.

kum
değerli taşların ateşini ve ilahi ışığı taşır;
Burada size alay ediyor -
İsrail yollarında parlıyor.

Çünkü Newton ve Demokritos Hires'in atomları ,
İsrail'in çadır kurduğu kıyılardaki Kum Tanelerinden
başka bir şey değildir .

(Gizella Petra-Szabó)

 

SABAH

Öfkenin geçitlerinden,
Batı'nın yumuşak izini arayarak
, Derin bir tövbeyle giderim
,
Kefaret,
şafağın ışığına götürür.

kılıcımın ucunu yırtıyor
; kör öfkem
çoktan uzakta;
Kahraman Güneş beni selamlıyor
ve minnettar gözyaşlarından oluşan bir perdenin arasından gökyüzüne yükseliyor
.

(Gábor Garai)

 

KUŞ AŞKI

"Evin nerede söyle bana kuş!
Peki akşam hangi çiftlik seni bekliyor?
Hangi yuva, hangi bitki örtüsü?
Ah, seni çayırların süsü, söylesene!”

"Güzel bir ağaç var, yoldaşı yok;
orada yalnızım.
Şafak gözyaşlarımı içer,
akşam ise neşe getirmez."

"Ben de seni istiyorum
yazın Hazine sesi;
Gündüzleri ormanda dolaşırım,
geceleri fısıldıyorum."

"Benim hakkımda mı sızlanıyorsun?
beni istiyor musun beni mi bekliyorsun
Acılarım bitti!
Ah, sevgi dolu dostum!”

"Gel, merhaba küçük çardağım,
Yeşil ormanların arasında, yerdeki.
Sevincin kanatlarında uçarız,
Bir çiçeğin altında otururuz."

(Mihály Babits)

 

GÜLÜMSEME

Sevginin Gülümsemesi vardır,
Aldatıcı Gülümseme vardır ve
bu ikisinin birlikte aktığı Gülümsemenin Gülümsemesi vardır .

Bir de Katılık var, Onun Nefreti,
Dölyf'te de bir Katılık var,
Bir de Katılığın Katılığı
Sen asla unutamazsın,

Çünkü kalbin merkezine yapışır ve
kemik iliklerinize kadar nüfuz eder;
Ama tüm gülümsemelerin arasında
böyle bir gülümseme var sadece,

Fidanlığınızla Çukur arasındayken
Ağzınızı yalnızca bir kez açabilirsiniz;
Ama bir kez açıldığında,
Sefalet sonsuza dek sona erer.

(Gábor Devecseri)

 

ALTIN NET

Sabahın üçü Evlenmemiş:
"Nereye gidiyorsun genç adam, yolda?
Ah, acı! Ah, acı!” -
Bağırıyor, yüzünden gözyaşları akıyor.
Biri alevlerle giyinmiş,
Diğeri demir ipler arasında,
Üçüncüsü gözyaşı ve keder cübbesi içinde,
Onun alevleri beni kör edecek.
Kollarında Altın Ağlar,
Dallara yayılacak.
Dikkatle ve gözyaşlarıyla izledim,
Güzellik ve Aşk nasıl geçip gidiyor, Çünkü başıboş bir alev
ve arzu, bitmek bilmeyen oburluk
tarafından tüketiliyor ,
Ve gece gündüz gözyaşları,
Ruhum tamamen eridi.
Gözyaşlarımın düştüğünü gördüler
ve gökyüzünü baştan çıkaran bir Gülümseme, Ağı
yumuşak bir Pul Kanat gibi
havaya,
Sabah'ın üzerine kaldırdı, oraya kadar uzanıyordu.
Ve tek başıma dolaşıyorum aşağıda,
Bazen ruhum alevlere düşüyor,
Bazen demir çubuklara tutuluyor,
Bazen gözyaşları ve keder benimle birlikte titriyor.
Ah, ne zaman açılıyorsun, sabah?

(Gábor Devecseri)

 

RUH GEZGİSİ

Yolculuğum beni erkeklerin evine,
Erkekler ve Kadınlar Evleri'nin manzaralarına götürdü ve
soğuk Dünya'daki hiçbir gezginin görmediği türden vahşi hayvanları duydum ve gördüm .

Miniğiniz şehvetle doğuyor
Ve onlar orada vahşi ıstıraplar içinde gebe kalıyorlar,
Biz sevinçle biçerken,
Tohumu gözyaşları içinde eksek de.

Ve eğer Bebek erkek olursa,
Yaşlı Kadın onu alıp
alnına sabitleyecek ve
ağıtlarını Altın Kupada toplayacak.

Başına demir kuşak bağlar,
el ve ayaklarını yaralar,
böğründen kalbini çıkarır:
Sıcağı ve soğuğu bilsin.

Çocuğun sinirleri
eliyle sayılır - Para cimrisi gibi -
Yaşlandıkça yaşar ve gençleşir .

Ta ki
çocuk safkan bir genç oluncaya ve o: Bakire, güzel,
Zevkini bulmak için zincirlerini kırar, Ve onu bağlar.

Ve çiftçi nasıl toprağına tohum ekerse,
kendini bedenine eker,
Meryem Ana onun meskeni, bahçesi olur ve
yetmiş kat meyve verir.

O zaman gençlik Eski bir Gölge olur ve
Büyük çabasının bir ödülü olarak Mücevherler ve altınla dolu,
Dünyevi Çöp gibi dolaşır .

Hazineleri: Ruhunun dilimleri,
Hasret gözlerden düşen inciler ve yakutlar,
Ağrıyan kalbin nice altınları,
Şehit acısı ve acı aşk ıstırabı.

Hazineleri: yiyecek ve içecek,
dilenciler ve yoksullar için iyi yiyecekler;
Yola çıkan gezgine
daima kapısını açar .

Acıları sevinçleridir,
Zeng-bong onların duvarı ve çatısıdır;
Kız bebek sobanın alevinden çıkmazken .

Bebek saf ateşten,
mücevherlerden ve altından oluşuyor; bu yüzden kimse
onun bedenine dokunmaya
ya da onu kundağına sarmaya cesaret edemiyor.

Kız sevdiğine gider;
genci, yaşlısı, zengini, fakiri;
Yaşlı Çiftçi kovuldu,
Başkasının kapısı eşiğinde dilenci olsun.

Ve ağlayarak uzun bir yolculuğa çıkar,
Ta ki bir yere götürülene kadar,
Çoğu zaman kör, iki büklüm, perişan,
Bir kız ona doğru eğildiğinde.

Buzlu çağa karışıyor
Kız fakirler tarafından kucaklanıyor,
Ve ev, bahçe ve sevinçleri gözünün önünde beliriyor .

Yüzlerce yönden misafiri belirir
- Değişen gözler her şeyi değiştirir -,
Korkarsın duyularını şaşırtırsın,
O'nun Düz Dünyası yuvarlaklaştı.

Yıldız, güneş, ay, hepsi sönüp gidiyor, Geriye
sadece uçsuz bucaksız bir çorak arazi,
Ve artık yiyecek ve içecek yok,
Her tarafta sadece kör çöl var.

Kızın bakire dudaklarından bal damlıyor,
Gülümsemesi ekmek ve şarapla dolu,
Gözlerinin oyunu hızlı ve vahşi:
Ve bu onu çocukken büyülüyor.

Çünkü yiyip içtikçe
gün geçtikçe gençleşir,
Ve birlikte
vahşi çölde büyük bir dehşet içinde dolaşırlar.

Ve kız vahşi bir geyik gibi kaçar,
Yüzlerce yabani çalıdan korkar,
Gece gündüz kovalar onu,
Arzu ona büyü yaparken.

Şehvet ve Nefret orada bir araya gelir,
Ta ki vahşi doğa ,
Aslan, Kurt ve Ayı'nın dolaştığı Şehvet labirentleriyle doluncaya kadar.

Adam inatçı bir bebek olacak,
kız ise sadece ağlayan bir anne olacak;
Aşıklar burada yürür
ve Güneş ve Yıldızlar yakındır.

Ağaçlar
bu ovadan geçen herkese coşku saçıyor;
Sonra birçok şehir inşa edilecek
ve birçok elf çoban olarak yaşayacak.

Ancak Bebek bulunduğunda
tüm manzara korkar ve bağırır:
"Bebek burada! Doğdu!"
Ve gördüğü yere kaçar.

Çünkü bu iğneleyici küçük figüre kim dokunursa
eli kurur;
Aslan, kurt, ayı koşuyor,
Ağacın meyvesini düşürüyor.

bir kadın ve yaşlı bir adam dışında
bu mortal küçük figürü tutacak kimse yok ;
Bu onu uçuruma çivilemek demektir
ve dediğim gibi her şey dönüyor.

(Gyula Teller)

 

HAYALLER DİYARI

"Ah, uyan, uyan küçüğüm,
Sen annenin kalbinde bir elmastın,
Gece boyunca neden ağladın?
Uyan, baban seni tutuyor."

“Ah, rüyaların evi neresi?
Orada ne tür dağlar, vadiler ve nehirler var?
Annem orada
güzel parti zambaklarının arasına bir çelenk ördü.

Küçük kuzuların arasında
beyaz elbiseli tatlı tatlı yürüdü benimle ,
Sevinç gözyaşları, güvercin şikâyeti...
Ah, ne zaman döneceğim oraya?"

"Oğlum, ben de
geceleri rüya görerek o güzel nehirde dolaştım,
Ve orada su sessiz ve ılık olmasına rağmen,
Beni götürecek bir kayıkçı yoktu."

"Aman babam, babam ne olacak bize,
İşte büyük bir korku içinde kaybolduk.
Rüyalar ülkesi daha iyi, daha güzel,
sabah yıldızının ışığından daha üstün!"

(Sabah Anna)

 

KRİSTAL ODASI

Kız beni çayırda yakaladı,
orada neşeyle dans ediyordum,
sonra beni odasına götürdü
ve sevimli bir anahtarla kilitledi.

Odasının
zemini Altın, İnci ve Kristal ile boyanmıştır ve içeride bir Dünya
ve küçük bir Ay Işığı Gecesi görebilirsiniz .

başka bir Londra'yı, başka bir Tower'ı,
Thames ve Hillside'ı
ve bir başka sevimli Surrey Bower'ı gördüm .

Başka bir Kız, kendisi gibi,
Yarı saydam, parlak, sevimli,
Üçü birbirine kilitlendi -
Tatlı bir korkuyla titredin!

Ah, ne gülümseme! Üçlü Gülümseme
İçimi doldurdu, içim alevlendi;
Kızı Öpmek için eğildim
ve ağzım Üçlü Öpücük'ü buldu.

Ve iç Form için elim
Sallandı, çılgın alevler içinde titriyordu,
Ama Kristal Oda paramparça oldu;
Ve ne oldu? Ağlayan bebek -

Vahşi bir çayırda ağlayan bir Bebek
Ve çocuğun başında solgun bir Kadın
Ve ben yine
esmeye başlayan Rüzgârı kederle doldurdum.

(Gábor Devecseri)

 

WILLIAM BOND

Onun bu kadar huysuz olması çok tuhaf
, Ve kızın onu kalbinden öldürmesi,
Ve William Bond'un ölmek istemesi,
Çünkü çok hasta ve solgun.

Mayıs ayında bir gün kiliseye döndü,
Periler gökyüzünde uçtu,
Ama meleksi bir söz onları uzaklaştırdı,
Ve eve üzgün ve kasvetli bir şekilde döndü.

Acele etmedi köye, kasabaya,
Artık sürüyü ve çayırı görmedi,
Büyük, büyük siyah bir sis etrafını sardı,
Uzandı, başını yastığa koydu.

Bir koruyucu melek başını koruyor,
Bir başka koruyucu melek ayaklarının üstünde,
Ortasında büyük siyah bir sis,
Ortasında yatakta yatan zayıf hasta.

Sağda Meryem duruyor çok üzgün,
Ve kızkardeşi Janka solda,
Kara sis içiyor gözyaşlarını,
Ve hafifliyor hastanın acısı.

"Ah, William, eğer Mary'yi sevmiyorsan
ve Mary'den daha iyi bir sevgili bulabilirsen,
bırak diğeri senin karın olsun,
Mary Green de ona hizmet ediyor, onu al."

"Başka bir sevgili buldum Meryem,
seni zaten yeterince sevdim,
Bırak o benim sadık karım olsun,
Çünkü seninle ne yapabilirim?

Ay soğuk parlıyor saçlarında,
Hüzünlü yüzün öyle solgun ki,
Öteki: Güneş, alev dolu, ışık dolu,
O kız öyle kırmızı, öyle sulu ki."

Mary'nin başı dönüyordu, yere düştü,
sevgilisinin ayaklarının dibine düştü,
William ve Janka başlarını kaldırdılar,
Nasıl hala hayattasın, zaten hayatta mısın?

Ve Meryem sinsice etrafına bakıyor,
Ve sevdiğinin yanına yatırıldığını
Sağdaki yumuşak yatakta,
Sevdiğini çok yakın hissediyor.

Ve kovalanan peri ordusu
Küçük Meryem'in ışıltılı yüzünün önünde dans ediyor,
Vánkos'ta birçok küçük ayak çırpınıyor
ve Muhafızlar kaçıyor.

Işığın oğlu, sıcaklığın aşk olduğunu sanıyordum,
Ama orada yaşıyor ayın solgun olduğu yerde,
Onun evi güneş ışınlarının içinde değil,
Ama gece, orada kalpleri usulca eritiyor.

Refakatsizlerin yaşadığı,
Çıplak ve rahat olmayanların,
Gecenin kasvetli olduğu, kışın karın yağdığı yerde arayın:
Aşk var, orada bulacaksınız.

(Gábor Görgey)

 

MELEK

Doğumumun başkanı olan Melek
şöyle dedi: "Arzuyla yoğrulmuş yaratık, sen,
Git, aşk, Dünyevi Çağrı seni asla çekmeyecek."

(Gyula Teller)

 

"ÇILGIN" DEDİLER

"Çılgın" - bana ve sana dediler: "Aptal".
Seni mi yoksa beni mi daha çok kıskanıyorlar?

(Gyula Teller)

 

BİR HOMER KAHRAMAN

Homeros'un kahramanı sayılmam pek,
Düşmanımı affetmem,
Yalnızca bir dost benim iyiliğime layıktır,
Bu onun dostluğunun ödülüdür;
Düşmanına iyilik eden, iyilik yapar
ve böylece dostunun düşmanı ve haini olur.

(Gyula Teller)

 

KİM

Yıkılmaya mahkum olanlar var,
dünyayı evleri haline getirenler,
Ve bunun gibi her şey kötü, paçavra olabilir:
Onlara "iyi adam" adı verilir.

(Gyula Teller)

 

GÖRDÜĞÜM: MEZAR MAĞARASI

Gördüklerim:
Kraliçemiz Mezar Mağarasını benimle birlikte gördü.
Şimdi Hollow of Hell'i izliyorum:
Kime gösterebilirim?
Yeraltı dünyasını görmek
hangi güzel bedene ve ruha zarar vermez ?
Kontes Egremont izleyebilir,
Cehennem alevlerinin nasıl döndüğünü,
Ve dönse bile, Ben bir cadı,
Cennet ve Dünya var olduğu sürece: Ben yaratırım,
Soylu ruhlar hayranlık duyar,
Kıskançlık rüzgarın kanatlarında süzülür,
Baskı yaparlar yine pençelerim,
Genç ihtişamları azalmıyor,
Hiçbiri yaşlanmıyor.
Yenin, Zaman kazanmaz!
Çünkü çağımızın çamurlu sularının üzerinde ,
Atlantik Dağı'nda kurduğum
Altın Evimde ,
hepsi orada sonsuza kadar parlıyor.

(Gyula Teller)

 

BİR SABAH UYANDIM

Bir sabah uyandım:
"Defol buradan, defol! Ne istiyorsun? varlık?
Hazine için yalvarıyor musun? Git, sadece git!
Mammon'un gri tahtı burası!”

Dedim ki: "Bir o kadar da ilginç,
bunun Tanrı'nın tahtı olduğunu sanıyordum,
dua ettiğim şeyin
zenginlikten başka bir şey olmadığına inanıyorum.

Sevincim, Manevi Mallarım,
Arkadaşlarım ve Sağlığım var.
Beni seven bir Kadınım var ve ben de onu seviyorum -
sadece Fiziksel Zenginliğim yok.

Gece gündüz Rabbimi düşünüyorum,
Yüzü gözümün önünden gitmiyor.
Beni günahla itham eden, yanımda duruyor,
Para çantam da ayaklarımın dibinde.

Dünyevi olanlar Rab tarafından verilmiştir
Ve eğer ona tapsaydım, bana daha fazlasını verirdi,
Böylece bana her türlü kötü şekilde eziyet edebilir,
ben sana tapmıyorum, Ey Şeytan!

Hazinelerim için dua etmeme bile gerek yok,
Allah birkaç duamdan bile anladı,
Ve tıpkı bir kilisenin kulesiyle anılması gibi,
dua etsem bile bunu sadece başkaları için söylüyorum.

Eğer ona Tanrı olarak saygı duymazsam,
servetimi ve yemeğimi mahvedecek diyor.
Ama ben, Şeytan Şeytan, bunun karşılığında hiçbir şey vermeyeceğim
ve sen, Tanrı'nın istediğini yapacaksın."

(István Tótfalusi)

 

Ebedi İncil

(Detaylar)

 

Belki de gördüğünüz Mesih,
vizyonun önüme getirdiği kişiden farklıdır.
Senin kancalı bir burnun var, İsa'nın da öyle.
Onun da benim gibi pis bir burnu var.
Seninki herkesi dost kabul eder,
Benimki ise körlere benzetmeler anlatır.
Benimki senin dünyandan nefret ediyor,
Cehennemin kapıları Cennetini kapatıyor.
Sokrates tarafından eğitilmiş ve savunulmuştur,
Meletos'a göre o, halkın üzerinde bir lanettir. Kayafa,
kendisinin insanın koruyucusu olduğuna
ikna olmuştu .
İncil'in kutsal metnini saklıyoruz,
Benim beyaz okuduğum yeri sen siyah görüyorsun.

*

İsa'ya
yaptığı herhangi bir şey alçakgönüllülük göstergesi miydi ?
Henüz çocuktu ve çoktan kaçmıştı,
Anne ve babasını şüphe içinde bırakmıştı.
Üç gün boyunca onu aradım
ve dudaklarından şu sözler çıktı:
"Dünyevi ebeveynler beni bağlamaz;
Babamın işlerini yapmalıyım.”
Para dolu bilgili Ferisi,
gece gizlice ona yaklaştı
ve demir bir kalemle kalbinin üzerine şunu kazıdı:
"Yeniden doğ, cennete böyle gidersin."
Gururluydu, para kabul etmiyordu,
kâtiplere fazla para vermiyordu.
Sözlerini sanatla şekillendirdi:
"Beni takip edin: kalbim alçakgönüllüdür, yumuşaktır,
Açgözlülüğün ağı sizi tehdit etmez,
Oburluğun tuzağı size zarar vermez."

*

Son geldiğinde İsa'yı gördüm;
Bizim için tevazu, onlar için gurur.
Bir düşmanını seversen dostmuş gibi davranırsın.
İsa kesinlikle bunu istemiyor.
Bütün eylemleri asil bir meydan okumayla doluydu.
Onu öldürmelerinin nedeni buydu.
Sürünen bir Deccal olurdu,
Onu arardık, şurası kesin:
Sinagoglara sızardı,
Büyükleri ve Rahipleri küçümsemezdi.
Tevazu Allah'a göre değildir.
Bunu isteyemezsin, sen sadece kötü bir elfsin.
İsa bu yolda mücadele etti:
Tanrıya karşı nazikti, insana karşı gururluydu.
Kral ve başkâhin ağlamaya dayanamadı;
onları halkın gözü önünde bıraktı.
Tanrı'nın önünde kendini alçalttı
Ve sonra üzerine zalim sopa düştü.
"Neden bilinmezlik içinde yaşayasın ki, çünkü
sonsuz hayat senin için de senin vatanındır.
Sen insansın, artık Tanrı olamaz,
İnsanlığına tapmayı öğren.
Bu hayatın ana emridir.
Uyanın, Ruhsal Savaşa hazırlanın ve
Kıyamet geldiğinde
İntikam Gününü bu şekilde hak edeceksiniz .
Tanrı merhametli ve tahammüllü olmasına rağmen,
yargının dehşetinden kurtulmaz.
Çarmıhta onlar için yalvarıyorsun
ve Kıyamet Günü öfkeyle duruyorsun.”
Gökyüzü gürlerken İsa cevap verdi:
"Ben dünya için yalvarmıyorum.
Dudaklarım bahçede yalvardı,
bedenden özür diledim."
Anneden doğan bir yaratık bunu yapabilir mi,
Şafak Işığının hâlâ kendisinden uzak olduğu,
Ruh Uykuya daldığında
Ve Başmelekler her yerde ağladığında,
Ve burada Işığa karşı
ölümcül bir gecenin liflerini gürleyerek,
Velvesenin görüntülerini düşünerek. ,
Kendiyle Çelişki şüpheleri?
Tevazu: şüphe; yırtar, yoksullaştırır,
Güneşi ve Ay'ı söndürür
ve dikenli sapları
Ruhun mücevherlerini örter.
Hayat,
Ruhun Beş Penceresinden bakmaz, yalnızca çarpık dünyası,
Ve inancın yalan bir dünya olur,
Gözlerinle değil de yalnızca gözlerinle görürsen
, gecenin verdiğini ve gecenin götürdüğünü,
Oysa ruhun uykusu nur içindedir.

*

dar bir ruha ve kötü gözlere sahip olan
Kutsal Bakire'den mi doğdu ?
Eğer günahı kendi üzerine almak zorunda olsaydı, annesinin de tıpkı
yedi şeytanın evi olan
Magdalena gibi
bir fahişe olması gerekirdi .
Yoksa Yahudi bakirelerin kaderi daha mı kötü,
Bütün bir şeytani ordu tarafından mı emiliyorlar? Ya da İsa
bize kurtuluşu getirmek
için neyi üstlendi ?
İşkence aracı olan beden,
Hangi üzüntü ve acı karmasını yırtar? Yoksa
Alçak, günahkar tutkuların
dokunmadığı bir beden mi ?
Ama asla başarısız olmadığını söylüyorlar.
Kayafas'a sor, o yapacaktır.
"Şabat'a sövdü ve
Şabat'ın Tanrısına sövdü ve
Kötü Ruhların kilidini yırttı,
Balıkçıları rahip olarak atadı ve
Gizli Günahlar Çadırını
devirip yok etti .
Yıldızdan yıldıza
kanlı savaşların çılgın planlarını ördü. Burada
şeytanın iltihaplandığı
bir mahkeme istiyordu ...
»Anne babanın peşinden gidin!« Buna ne cevap verdi?
»Kadın, benim seninle ne işim var?
Dünyevi ebeveynler beni bağlamaz:
Babamın yaptıklarını yapmalıyım.«
Dünyevi Ebeveynler ve dünyevi Tanrı
burada Sújtó'nun eliyle alay etti.
Yetmiş numaralı müritlerini,
Din ve Devlete karşı gönderdi.
Adaletin kılıcına yenik düştüler,
onların katili oydu, bunu görmek lazım.
Babasının atölyesini terk eden
Evsiz, her yeri dolaştı,
Başkalarının işini çaldı,
Yasaları çiğnedi.
Kırılgan kadınlar ve vergi tahsildarları,
Onu kendi beğenisine göre ayarladılar,
Kötü Kadını koruması altına aldı,
Biz onu yargılamayalım diye."

*

İsa bakire miydi? Yoksa Bekaretin ne olduğuna dair
bir ders mi verdi ? Şafak
, Meryem'in zinasını görünce
bir meşale gibi parladı .
Aşk beni ortaya çıkardığında
yeri ve gökyüzünü bir titreme sarstı .
İsa, Musa'nın koltuğuna oturur
ve titreyen Kadını ona getirirler.
Musa'ya göre taşlanacak,
Ama kulaklarınızı açın, İsa uyardığında:
Elini Musa'nın kanunlarına koydu
Ve korkacaktı eski gök,
Lanetlerle kaplı parşömen gibi,
Ansızın yuvarlanan.
Çıplak Dünya bekledi, korktu ve hasretle,
Gizli yatağı kirli kildendi,
İlahi el Sina'ya ulaştı
Ve kanlı Ahit Sandığı yok edildi.
Tanrı'nın sözü yeryüzünde dolaşıyor,
Bir zamanlar Cennet Bahçesi'nde olduğu gibi:
"Artık İyilik ve Kötülük yok! Bir mucize duyun:
Sina'nın borazanları dinliyor -
Artık yazma Allah'ın parmağı - yeter!
İşaretlerin gökyüzünü kirli kılacak!
Sen iyisin, senin dışında başka iyilik yoktur
ve bir günahkar başkasına taş atamaz.
Eğer yalnızca İyiysen, Tanrı
ya da Ferisi olabilirsin, başka hiçbir şey yapamazsın.
Ey İlahi Varlığın Meleği,
Bu bedeni kim yarattı,
bu Kanunları neden yazdın?
Cehennemin gece boğazları neden açıldı?
Kendimi senden uzaklaştırsam:
Yerinde soğuk bir cüzamlı kalır.
Sen ne kadar saf ve cennet gibi güzel olsan da,
Yanında gökyüzü kirli olsa da, Andın
gökyüzünü solgunlaştırsa da,
Frigey cehennemin zindanını oluştursa da
Ve ellerin kaos yaratsa da,
Ruhu bir yılan,
Ama ilahi nefes
her şeyi eritir ve bu: aşk.
Korkma Maria! Yedi Şeytan
Ruhuna Eziyet Vermez: sonunda homurdandı.
Günahını benden saklama
ki, affedilesin.
Hiç kimse seni kınamadı mı?”
"Yok efendim." "O halde sana hangi hüküm
düşebilir? Derhal ortaya çıkın,
Ey düşmüş göksel ruhlar,
Kadim aşkın ne olduğunu unutarak,
Utangaç bir Güvercinin peşinde koşan!
Onun ayaklarına kapanın
ve ayaklarının dibindeki tozu yiyin!
Kör Nefrete düşmüş olanlar,
Sevgi için yalvarın!
Senin Aşkın Neydi? Karanlık bir aldatmacadan başka bir şey var mıydı
?”
"Aşk beni uzun zaman önce hayal kırıklığına uğrattı,
ekmek almak için hile yaptım;
Bu sadece bir dilekti, bir alışkanlıktı,
hiçbir şeydi, tek kelimeye değmezdi. Peki ama neden
Tanrı'nın ikamet ettiği Sevgi Tapınağı'na
ayıp ve günah diyorlar? Peki gizli sandık
, ilahi bir işaret olan Çıplak İnsan Formunu
nasıl saklıyor ?
Peki neden gayri meşru diye iftira atılıyor,
Ruhun kanatlarını açmasını sağlayan şey nedir?
Şeytanın Hizmetkarlarını ilk kez affettiğimde
bu benim günahımdı, Tanrım .
Ben bekaret örneğiyken,
Aşka ve Tanrıya lanet ettim.
İçimde zina alevlendi,
Yüreğimde isyankar bir arzu alevlendi.
Günahımı bağışladın,
Günahımı bağışlayacak mısın?
Dönecek misin söyle bana, bu amansız cehenneme,
Yanan göğsüme ziyafet olarak?
Benim yaşamam için sen ölebilir misin
ve senden istesem merhamet edebilir misin?”

*

Bu İsa'nın kimseye faydası yok -
Elveti İngiliz ve Yahudi.

(Géza Képes)

 

 

.oOo.

 

İçindekiler

Baş sayfa

ŞAİR ÇİZİMLERİ

BAHAR İÇİN

MASUMLUK ŞARKILARI

GİRİİŞ

DENEYİM ŞARKILARI

GİRİİŞ

EL YAZMA ŞİİRLERİ VE PARÇALARI

AŞKINIZI İTİRAF ETMEYİN

 

Benzer Yazılar